Szemtanúkat keres a Trianon Múzeum

Az 1938 és 1941 közötti részleges revízió, azaz az első világháború után Magyarországtól elcsatolt területek visszavételének ma is élő szemtanúit keresi most induló projektje során a várpalotai Trianon Múzeum.

Szabó Pál Csaba, a múzeum igazgatója az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy “nevében mutatja meg lényegét a 23 óra 59 perc projekt, hiszen talán napjainkban van az utolsó pillanat, amikor még szóra bírhatók azok, akik látták a magyar csapatok bevonulását a Felvidékre, Kárpátaljára, Észak-Erdélybe vagy a Délvidékre.”

“A Trianon Múzeum megkettőzött erővel és figyelemmel készül a sorsfordító, nagy magyar történelmi események következő években esedékes évfordulóira. Jövőre az első világháború befejezése, majd a következő évben a történelmi Magyarország elbukása, 2020-ban pedig a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója ad számos lehetőséget és feladatot” – nyilatkozta az igazgató.

Mint mondta, erre készülve előkészítenek egy, a Magyarország 1918–20 közötti szétszakítását bemutató, új szellemű, 21 részes ismeretterjesztő televíziós sorozatot, hozzáférhetővé teszik a magyar jelenlétet kézzelfoghatóan megmutató Kárpát-medencei magyar turisztikai applikációt, “Magyar web 2020″ címmel pedig 101 Kárpát-medencei külhoni város magyar nyelvű weboldalát készítik el.

Szavai szerint a külhoni magyar közösségek hatalmas nyomás alatt kénytelenek megfogalmazni 20. századi emlékezetpolitikai premisszáikat, “a Kárpát-medencei impériumváltásokra vonatkozó szakmailag megalapozott, kiegyensúlyozott és félelemmentes kommunikációnak ma alig van színtere és hátországa az utódállamokban”.

“Ilyen körülmények közepette számunkra minden más szempontot megelőző kötelesség, hogy a »kis magyar világ« még élő, emlékező és bátor magyar szemtanúit megszólaltassuk és megőrizzük a visszacsatolás történelmi pillanatait a magyar utókornak. Mindazonáltal egyáltalán nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy idővel egyre több nem magyar ajkú szemtanú is elmondja emlékeit, megközelítéseit az 1938–1944 közötti különleges időszakról” – nyilatkozta a kétévesre tervezett, adományokból finanszírozott programról.

Köő Artúr, a 23 óra 59 perc programvezetője az MTI-nek elmondta: legalább kétszáz, az események idején tizedik életévét elért, így a történésekre a fiatalabbaknál jobban emlékező embert szeretnének megszólaltatni másfél-kétórás, videóra vett interjúikkal. Köő említette, hogy már 22 interjúalany jelentkezett, de azt tervezik, hogy külhoni idősek otthonait megkeresve vagy a konzulátusok segítségét kérve kutatnak majd az egykori események még megszólaltatható szemtanúi iránt.

 

Forrás: MTI

Kép: A várpalotai Trianon Múzeum