Mi lesz veled, Alexandra?

A nemrégiben újabb botrányba keveredett Alexandra könyváruház körül lassan csitulni látszanak a kedélyek, ugyanis a vállalat péntek délután közölte, hogy a Central csoport segítséget nyújthat az értékesítéssel kapcsolatos problémákban.

A Rainbow Üzletlánc Kft. a nyilatkozat után közleményt juttatott el az index.hu-nak, amelyből kiderül, a tárgyalások már hétfőn megkezdődtek.

Szügyi Gergely, a Central csoport képviselője úgy fogalmazott: szakembereik folyamatosan dolgoznak azon, hogy „a vállalatcsoport üzleti érdekein túlmenően is segítséget nyújtsanak a könyvkiadás és értékesítés problémáinak megoldásához.” A közleményben részletek nincsenek arról, hogy a Central pontosan milyen segítséget nyújt. Szügyi azt ugyanakkor kiemeli, hogy “még sok a tisztázandó kérdés, de azt gondolom, azzal segítjük most a legtöbbet a szakmának, ha együttműködünk az Alexandra kiskereskedelmi értékesítési hálózatának fenntartásában, és újraszervezésében.”

A Central csoport már több mint tíz éve jelen van a könyvpiacon, ráadásul idén még terjeszkedtek is. Kizárólagos tulajdonukba kerültek a Harry Potter-kötetek, illetve a Nesbo-könyvek magyarországi jogai is.

A Rainbow szerint a könyvszakma szereplőinek, így a cég hitelezőinek az érdeke azt kívánja, hogy az Alexandra boltokra megkötött bérleti szerződéseket „egy olyan szakmai társaságra ruházza át, aki vállalja, hogy megállapodik a kiadókkal a társaságnál lévő könyvkészletekkel kapcsolatos elszámolásról, az általa rentábilisnak tartott könyvesboltok, valamint az ott dolgozó alkalmazottak átvételéről.” Hogy hány könyvesbolt maradhat meg, és hány Alexandra-dolgozó állása kerülhet veszélybe, még nem tudni.

A Rainbow vállalja a közleményben, hogy leltározott könyvkészleteit átadja az új befektetőnek, a kiadóknak pedig megfizeti a januárban eladott könyveik vételárának 40 százalékát. Ha az Alexandrát zavartalanul át tudják adni, akkor az idén eladott könyvek árának 40 százalékát február 20-ig és március 20-ig kifizetik. A Rainbow kérte, hogy a kiadók fogadják el ezeket a feltételeket, mondván: a jelenlegi helyzetben más lehetőséget nem lát a bolthálózat megmentésére.

Kép: balatonplaza.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]