Újra TérTáncKoncert a Hősök terén

Június 3-án 500 fiatal táncol majd a Hősök terén, miközben a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar muzsikál. A gyerekek 9 megye 18 településéről, 22 iskolából érkeznek majd Budapestre, sokuknak ez lesz az első útjuk a fővárosba. Az előadás másnapján a fellépőknek közös programokon keresztül lehetőségük lesz a város felfedezésére.

Az ország különböző pontjain január óta 500 lelkes fiatal készül a június 3-án megrendezésre kerülő TérTáncKoncertre, ahol több ezer ember előtt mutathatják meg magukat Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes rendezvényén. A gyerekek minden héten gyakorolják a koreográfiát, hogy minél tökéletesebbre sikerüljön az előadás. A zenekar áprilisban regionális találkozót szervezett az ifjoncoknak, így biztosítva lehetőséget az ismerkedésre, illetve hogy együtt is próbálhassanak. Persze olyanok is vannak, akik már ismerősként köszönthetik egymást a júniusi eseményen, hiszen idén sok a visszatérő, a tavaly fellépő iskolák közül egytől egyig mindenki szeretett volna most is csatlakozni.

Az esemény célja, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen érzés egy közösség részének lenni, együtt létrehozni valamit. A reakciókból kiderül, hogy a szervezőknek sikerült a gyermekek érzéseire hatni:
„Együtt voltunk, és érezni lehetett, hogy mindenki mindenkire számíthat”, „jó érzés a többi gyerekkel táncolni közösen, megismerhetjük őket, barátkozhatunk, ez jó dolog”, „boldog vagyok, jó érzés, szeretem a zenét, mert szabad vagyok és bármit csinálhatok”, „a tánccal levezetem a feszültséget”, „a sasszéval azt fejezem ki, hogy boldog vagyok”, „annyira örülök, hogy ki sem tudom fejezni a boldogságomat”.

Az előző esztendőben Tavaly Mendelssohn Szentivánéji álom című muzsikájára tündérekként táncoltak a fiatalok, most azonban Fischer Iván karmester egy merész, humoros és picit ördögi darabot, Stravinsky Kártyajáték című balettzenéjét választotta.

Csatlakozzatok az eseményhez, vagy támogassátok a rendezvényt Ti is!

Forrás: eduline.hu
Kép forrása: bfz.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]