Milyen sorozatot nézzünk a vizsgaidőszakban?

Ezúttal nem konkrét sorozatokat szeretnék ajánlani, hanem egy fontos módszertani kérdést boncolgatnék a választás terén. Idén fogok nekivágni a tizedik vizsgaidőszakomnak, és úgy érzem halmoztam már fel annyi empirikus tudást, ami hasznos lehet a fiatalabb generációk számára.

lqb25Először is tisztáznunk kell, hogy miért kiemelten fontos számunkra a sorozat vizsgaidőszakban. Ez a másfél hónap igen nyomorúságos a legtöbb egyetemistának. A vizsgák nehézségétől függetlenül végig ott van az emberben az érzés, hogy tanulni kell(ene). Emiatt legtöbbször lelkiismeret furdalásunk van, ha a megmérettetésre való készülés helyett valami mást csinálunk. Nem megyünk meccset nézni, sörözni, sőt adott esetben még egy mozi is úgy tűnhet, hogy túl sokat von el a tanulásra szánt időből. A sorozat azonban más. A sorozathoz nem kell kimozdulni, nem tart tovább húsz-negyven percnél, nyugodtan nézheted otthon az ágyban, szürke mackóban úgy, hogy már két napja nem fürödtél. Röviden a lényeg, hogy nem lesz különösebb lelkiismeret furdalásod, ha pihenésképpen megnézel egy-egy epizódot két tétel között, mert ennyi azért mégiscsak kell. Persze értelmesebb lenne mondjuk futni egy kört a szigeten, vagy bármi testmozgást csinálni miután egész nap a jegyzet felett görnyedünk, de ezen nincs mit szépíteni: lusták vagyunk.

Az tehát már világos, hogy miért fontos a sorozatnézés, de a már említett lelkiismeret furdalás nélküli állapotot csak körültekintő választással tudjuk elérni. Könnyen a visszájára fordulhat a dolog, és azt vehetjük észre, hogy már három napja nem fürödtünk és nincs több rész az aktuális sorozatunkból. Ennek pedig kreditben mérhető, szélsőséges esetben pedig a tanulmányaink befejezésének várható időpontjára is negatív hatása lehet.

A legfontosabb, hogy a vizsgaidőszakra olyan sorozatot válasszunk, amire nem jellemzőlqaxj, hogy az epizódokat a legizgalmasabb pillanatokban fejezzék be. Ez alapján messze kerülendők az akciósorozatok, illetve a legtöbb dráma. Ne ilyenkor kezdjünk bele a például a 24, a Walking Dead vagy a Prison Break című egyébként rendkívül jó sorozatokba. Bölcsebb, ha alapból egy húsz perces sorozatot választunk, ami kevesebb időt vesz el (bár ilyenkor meg könnyen a klasszikus „Ez olyan rövid volt belefér ebből még egy!” hibába eshetünk). Ezekből is a legjobb, ha egy mérsékelten vicces komédiára esik a választásunk, ami annyira azért nem jó, hogy feltétlenül több részt akarnánk megnézni egyhuzamban, de kicsit oldja a nyomasztó vizsgaidőszak hangulatot. Ha nem kedveljük ezt a műfajt, akkor mindenképp olyan sorozatba kell kezdenünk, ami epizodikus, vagyis egy részen belül megkapjuk a lezártság érzést, mint például Columbo esetén: gyilkosság, nyomozás, a gyilkost elkapják. Szép kerek történet negyven percben, ami nem csábít minket arra, hogy ebből látnom kell még egyet, de most azonnal! Ne valami díjnyertes darabba kezdjünk, hanem lehetőleg valami középkategóriás cuccba, ami még pont kellemes szórakozást nyújt számunkra. Sőt vannak napok, amikor az ember tényleg olyan fáradt, hogy csak valami agyradírra vágyik. Ilyenkor szerintem még valami jó realitybe sem ördögtől való dolog belekezdeni.

Mindenkinek sikeres vizsgaidőszakot kívánok!

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]