Megjöttek az első szigetes nevek

Felröppentek az első nevek a határait idén egy héttel később, azaz augusztus 11-én megnyitó Sziget Fesztiválköztársaság fellépői közül. A „szabadság szigetén” ott lesz az új lemezéért frissen és többszörösen Grammy-­‐nominált Queens Of the Stone Age, az új lemezzel visszatérő Placebo, a minap a nemzetközi szakma által az „Év Befutójának” választott Imagine Dragons, a Brit Awards-on három kategóriában is nominált Bastille és az idei Szigetet záró fény-­ és tűzijáték show keretei közt fellépő „Guinness rekorder”, Calvin Harris is. A most bejelentett nevek közt ott van továbbá a Klaxons, Stromae, a Starlight Girls és Laidback Luke is. És ez még csak a kezdet…

„Jó döntésnek tűnik, hogy egy héttel csúszattuk a Sziget dátumát, hisz már most jobb neveket tudunk bejelenteni, mint tavaly ilyenkor és a kilátások is biztatóbbak” – nyilatkozta Gerendai Károly Sziget főszervező a korábban bejelentett döntéssel kapcsolatban, hogy t.i. a Sziget idén az elmúlt években megszokottnál később, augusztus 11-­én nyitja kapuit. Mint azt korábban a főszervező elmondta „ha a Sziget – mint korábban – egy időben zajlana az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal,  a sztárokat továbbra is nagyon nehéz lenne Európába csalogatni. Most egyrészt könnyebb a dolgunk, hisz így jóval nagyobb az esélyünk, hogy a kontinensen legyenek az éppen koncertturnén levő nevek, másrészt,   Európában   ezen   a   héten   sokkal   több   a   konkurens   fesztivál,   így   velük   kell   majd „megküzdenünk” a fellépőkért. Azonban azt reméljük, hogy a Sziget van már annyira rangos esemény, hogy a felkért művészek, hasonló ajánlatok esetén, inkább minket választanak.”

Nem csak időpontjában változik az idei buli, de újdonság lesz az is, hogy a 2014-­es Fesztiválköztársaság „Nulladik” napján, azaz augusztus 10-én,  eltérve  a  korábbi  „bemelegítő” napoktól, nem csak egy koncert várja a nagyérdeműt, hanem teljes üzemben működve, egymás után sorjáznak majd a Nagyszínpadon a koncertek. A  most napvilágra került hírek szerint ezen a napon lépnek fel például a stoner rock legnagyobb ikonjai, azaz a Queens of the Stone Age. Ez a nap teljes árú napijeggyel lesz látogatható, azonban az ottalvós bérleteseknek erre napra nem kell majd külön fizetniük.

Idén is fényáradat és tűzijáték, azaz a tavaly nagy sikert aratott „End Show” zárja  a  Szigetet.  A látványos záróesemény sztárfellépőjének idén a szervezők a „mainstream elektronikus  zenei univerzum” egyik legnagyobb nevét, Calvin Harrist szerződtették. Harmadik nagylemezének, az 18 Months-­nak köszönhetően jelenleg sikeresebb és népszerűbb, mint valaha, kegyeiért a legnagyobb bulik szervezői versengenek, sőt a közelmúltban még egy Guinness rekordot is beállított: az 18 Months-­ról kilenc száma vezette a brit slágerlistát, ezzel ő az az előadó, aki kizárólag egy lemez anyagával ilyen teljesítményre volt képes. És ha mindez még nem lenne elég, Mr. Harris bombaslágerekkel teli harmadik lemeze versenyben van a legjobb elektronikus zenei albumnak járó Grammy-­‐ért is idén.

Nem túlzás állítani, hogy jelenleg minden koncertszervező rájuk vadászik, igazi prémium kategóriás fellépők, akikkel 2014-­ben itthon csak a Szigeten létesíthetünk személyes kapcsolatot. Ők az Imagine Dragons, akiknek a napokban – micsoda véletlen – épp a Sziget programigazgatója adta át a nemzetközi szakzsűri által ítélt „Év Befutója” díjat az European  Festival  Awards  gáláján.  Az  utóbbi időben  milliók  kattantak  rá  az  általuk  közvetített  hangulatokra,  munkáik  nemcsak  a  közönséget,

hanem a kritikusokat is meggyőzte, félelmetes eladásokat produkáltak és elérték, hogy a legjobb koncertzenekarok között jegyezzék őket. Felemelkedésük egyértelműen a tavalyi évhez köthető, friss és aktuális sztárok.

Friss és aktuális sztárok sorát szaporítja az idei Szigeten a Bastille is. Az alig négy éves zenekar első stúdióalbuma, a Bad Blood tavaly márciusban jelent meg s rögvest  a  brit  lemezlista  első  helyére ugrott. A csapat pedig 2014-­‐ben a Brit Awardson három jelölést is kapott, így a legjobb brit zenekar, a legnagyobb brit „áttörés” és az „év albuma” kategóriában esélyes az elsőségre.

A Placebo az alternatív kultúra zenei szabásmintáit két évtizede meghatározó zenekar egyike azon kevés, hazánkba visszajáró külföldi előadóknak, akiket egységesen tisztel és imád mindenki, aki legalább egy tized másodpercet eltöltött már a Szigeten. A csapat 2014-­‐ben sem hagyja ki kedvenc fesztiválját, hanem új lemezük, a Loud Like Love dalaival újra csavarhatnak még egyet szívünkön.

A Klaxons tagjai voltak a kétezres évek elején a csőnadrágos indie kultúra első számú divatdiktátorai, idén pedig amellett, hogy a 2010-­‐es Surfing the Void után végre egy újabb és még őrültebb hangrobbanásra készülnek, fellépnek a Szigeten is.

Stromae, aki az idei Sziget A38 színpadának fellépője lesz, egy ruandai felmenőkkel rendelkező belga énekes és dalszerző, egy valódi csodabogár, karizmatikus egyéniség, aki az elektronika, a hip-­hop, a eurodance és a hagyományos afrikai zenék sokszínű egyvelegéből keveri ki megnyerő slágereit. Munkái a frankofón világban rendkívül népszerűek, fontos zenei díjjakkal ismerték el tehetségét, valamint számos nemzetközi sztár is felfigyelt az utóbbi időben a Stromae-­jelenségre. Eddig két nagylemeze jelent meg, Alors on danse és Papaoutai című számával pedig milliókat vitt táncba.

A Sziget közönségét is átmozgatja majd Lucas Cornelis van Scheppingen, ismertebb nevén Laidback Luke, napjaink egyik legpörgősebb holland lemezlovasa is.

A Starlight Girls akkor is hatalmas showt csap, ha a lemezfelvételt készít épp a  stúdióban.  Ez legutóbb tavaly évvégén történt, most pedig a Szigeten élőben is hallhatjuk őket.

És ezek még csak az első fecskék, a következő napokban, hetekben folyamatosan érkeznek, majd a fellépőkről a hírek.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]