Ilyen volt a BTK-s Gólyabál

A lufik a Dürer kapuján már sejttették, hogy odabenn buli van. Fotózkodtunk, keringőztünk, cipőnket lerúgva táncoltunk a Divina Machina és a Magashegyi Underground koncertjén és végre megnézhettük a gólyatáborban készült videót.

A leglelkesebbek nem sokkal kapunyitás után érkeztek és rögtön felfedezték maguknak a két profi fotóst. Az egyik oldalon a komoly, családi albumba illő fotók készültek egyénileg, párokról, kisebb-nagyobb baráti társaságokról, míg a másikon nevetve álltak be James Bond- és Charlie angyalai pózokba a vicces gifekhez vagy egyszerűen megörökítettek egy csókot. Akik tétován néztek be a hatalmas, de ekkor még üres táncparkettre, meg is kapták az energiaitalos welcome drinket.

9 órakor nagy ováció kíséretében lépett színpadra a Dékán Úr, aki köszöntötte, majd büszkén emlékeztette a gólyákat, hogy a HVG listája szerint ismét, immár 8. éve az ország legjobb egyetemének legjobb karán tanulhatnak és közösségformálásra buzdította őket. Színpadra szólította a sörivó verseny győztesét, Sujtó Attila, frissen megválasztott és Garbai Ádám, leköszönő HÖK elnököket. Utóbbit Eötvös Loránd születésének 150. évfordulójára készült ezüstérmével tüntette ki eddigi munkájáért. Az új elnök is köszöntötte a jelenlevőket, majd vezetésével felhangzott az első, kötelező ingyiribingyiri, amit az este folyamán még rengeteg követett, hol spontán a közönség soraiból, hol az előadók biztatására.

Félkörben álltuk körbe a keringőzőket, hogy megnézzük csodaszép előadásukat. A lányok fülig érő mosollyal, a fiúk komolyabb arccal, de igen energikusan lépkedtek. A hatalmas taps után a gólyatáborban forgatott film levetítésével minden homályos, gólyatábori emlék a helyére került. Végigkövettük a pályaudvari indulástól az utolsó esti buliig. Közben innen-onnan örömködő bekiabálások hangzottak azoktól, akik felismerték magukat vagy ismerősüket. A Rumadait teli torokból énekelték a videóval együtt, sőt, még a koreográfiát sem felejtették el nyár óta. Természetesen nem hiányozhattak a képbevágások a vonatútról, a sörivó versenyről vagy az álompárválasztásról sem. A videó végén szólt a leghangosabban az ingyiribingyiri.

Színpadra készülődött a Divina Machina, akik közismert magyar és külföldi számokat adtak elő, amiknek mindenki ismeri és természetesen együtt énekli a szövegét. A zenéjükre rockyzó párok könnyen utat törtek maguknak a táncparketten. A szomszédos terem időközben keringős öltözőből karaoke-teremmé avanzsált, majd a színpadon a Magashegyi Underground következett, akiknek számaira a lányok már cipőjüket lerúgva, a fiúk pedig zakó nélkül táncoltak. Néhányan a sarokba vonultak félre beszélgetni, a parkett szélén pedig szinte folyamatosan a táncolástól megfáradt gólyák foglalták el a puha foteleket. A DJ-k vezényletével még hajnalig tartott a buli, hiszen másnap dékáni szünet, nincsen tanítás.

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]