Budaörsi Napok 2013

Közeleg a BN!

Régen a Showhajtás és Bódvarákó mellett a BN-t vártuk a legjobban. Ma sincs ez másként. Egy hét buli, egy hét szórakozás, lazulás a klubokkal a főszerepben. Jöjjön itt egy kis tudnivaló, mit is jelent nekik a BN:

Ez tulajdonképpen egy népszerűségi verseny, mely úgymond értékeli a klubok egész éves, valamint a BN héten nyújtott munkáját. Minden klub állít jelöltet, aki/akik képviselik a héten az adott klubot. Ezeken kívül minden klub rendelkezik egy témával, szüzsével, amely arculatot egész héten fenntartja, ennek szellemében viselkednek, buliznak. Volt itt már futurisztikus, horroros, bajoros, zenészes meg mindenféle téma, tehát idén valami újjal kell előrukkolni a delikvenseknek. A régi 5 klubbal ellentétben idéntől már 7 klub verseng a kollégisták szavazataiért, s a győztes megkaphatja a kollégium Kulcsát. Az említett 7 klub a Bolyai Club, a B-team, a Club 89, a Hippogriff, a Klub Griffin, a Keleti Dokk és az utóbbi évek győztese a My klub. Mind szeretné vissza a régi hangulatot, azonban ez most más lesz, hiszen új KCSSK-hoz új BN is dukál.

Az új épület rengeteg változást hozott, főleg rengeteg új szabályt, melynek mind meg kell felelniük a kollégistáknak és szervezőknek egyaránt. Maga a fesztivál is más lesz kicsit, de 1100+ emberrel, visszatalálhatnak a jól bevált ösvényre. Fergeteges bulira van kilátás, rengeteg emberrel, temérdek új sztorival, amit lehet majd mesélni a leendő unokáknak. Volt például olyan, aki a legutóbbi BN-en úgy bulizta végig a hetet, hogy egy egész hétig nem látott napfényt! Külsősként is érdemes ellátogatni a Budaörsi Napokra, hiszen mindenki megtalálja a neki tetsző programot a hétre.

Lesz itt a szemnek, szájnak, mindenféle szerv igényeinek megfelelő koncertek, az italellátmánnyal sem valószínű, hogy probléma adódik. Na, nem mintha erre buzdítanánk bárkit is, de erre a hétre bizony érdemes szabadságot kivenni. A klubok és a szervezők készen állnak, a zenekarok és a BN várnak Téged!

Facebook event: http://www.facebook.com/events/474672609265102/?fref=ts