Ezen az úton haladunk tovább – beszélgetés Papp Szabival

A Bárczi-TTK gólyabáli koncertjüket követően beszélgettünk a Supernem énekesével a zenekar mindennapjairól és közeljövőről.

Ismét a Lágymányosi Campus északi épületében rendezték a bárczis és TTK-s gólyák idei bálját. Az október 19-re eső rendezvény egyik sztárfellépője a már évek óta népszerű, ám 2011-ben a korábbiaktól eltérő stílusú új lemezüknek köszönhetően valóságos áttörést elérő Supernem volt. A Gömb Aulában tartott koncertet követően az együttes énekesével, Papp Szabolccsal beszélgettünk a zenekar mindennapjairól, a dalaikról és a közeljövőbeli feladataikról, céljaikról.

Bár a színpadon még nagyon pörögtetek, most elég fáradtnak tűnsz így, koncert után – vagy ez csak a látszat? Hogy érzed magad?

Papp Szabi: Nagyon élveztük a koncertet, reméljük, a közönség is így volt vele. Ráadásul különleges volt egy kupola alatt játszani és szerintem teljes mértékben kihasználtuk a speciális akusztika biztosította lehetőségeket. Azonban tényleg elég fáradtak vagyunk, megmosdunk, elkészülünk és rohanunk haza pihenni, mert holnap már egy másik koncert, egy másik buli vár ránk. Köszönjük az ELTE-nek ezt a lehetőséget!

Elég zsúfolt időszak számotokra a mostani. A 2011-es lemezsiker, majd a 2012-es hajtás… Hogy bírjátok?

Szabi: Igazából mostanra már vége van a fesztiválszezonnak, ami miatt a nyarunk nagyon sűrű volt – idén eléggé benne voltunk a dolgok sűrűjében. Itt az ősz, indul a klubszezon, és egy új lemezen is elkezdtünk dolgozni. Két hetet tudtunk összesen nyaralni, aztán jöttünk is vissza a „darálóba”.

Az, hogy ezúttal egy egyetemen léptetek fel, kizárólag diákok előtt, változtat valamit a koncerten?

Szabi: Nem, egyáltalán. Nyilván egy szabadtéri fesztiválon több ember van, de a hangulat ugyanilyen jó volt itt is, így ez minket a színpadon semmiben nem befolyásol.

2011-ben Kubányi Bálint személyében új tag csatlakozott hozzátok. Ez változtatott valamiben a Supernem stílusán, palettáján?

Szabi: Igen, szélesítettünk a zenei skálánkon, hangzásban is sokkal nyíltabbak lettünk, és kicsit lassítottunk is a tempón. A tavalyi Tudományosfantaszikuspop címet viselő albumunkkal egyértelműen új időszámítás köszöntött be a Supernem életébe. És mivel ez sikeresnek bizonyult, ezen a mezsgyén szeretnénk továbbhaladni a jövőben.

Kiket szeretnétek megszólítani a dalaitokkal?

Szabi: Ezen eddig még nem gondolkodtam… Az a célunk, hogy akik eddig szerettek minket, azok az új dalainkat is elfogadják, akik pedig eddig nem kedveltek minket, azok a jövőben szeressék meg a zenénket. Nem mondanám magunkat öncélú zenekarnak, nem kizárólag magunknak írjuk a dalokat – bár mi is élvezzük őket! –, de az alapfeltétel, hogy úgy menjünk fel a színpadra, hogy szeretjük, amit csinálunk. Mi úgy szeretnénk jól szórakozni, hogy körülöttünk mindenki más is jól szórakozik attól, amit csinálunk.