Google-reklám a Bölcsészkaron

Scott Rubin, a Google és a Youtube kommunikációs igazgatója a BTK-n tartott előadást az internet jövőjéről.

ELTE-s mértékkel hatalmas várakozás előzte meg a Bölcsészettudományi Karon megszervezett rendezvényt, melynek keretein belül Scott Rubin, a Google és a Youtube kommunikációs igazgatója tartott előadást a jelenlévőknek. Mivel a Google napjaink talán leginnovatívabb internetes brandje, így alighanem kevés hitelesebb embert találhatunk nála, ha a web jövőjéről van szó.

Vita nélkül állíthatjuk, hogy korunk – és főleg generációnk – legjelentősebb, a mindennapjainkra kiható technológiai fejlődése az internet napról napra előrehaladó, folyamatos térnyerése. Ma már nem csak az egyetemi adminisztráció elképzelhetetlen netcsatlakozás nélkül, de a mindennapi kikapcsolódásunk, valamint a tanulmányaink folytatása is. A Google alighanem már évek óta része legtöbbünk életének, de lassan a Youtube sem csupán a szórakozást-zenehallgatást jelenti majd, hanem akár az oktatásban is megnőhet a szerepe – mindezek miatt különösen jelentős az a tény, hogy e két szolgáltató kommunikációs igazgatója volt a vendégünk.

Az azonban előre sejthető volt, hogy bár Rubin alighanem az egyik legkompetensebb személy a témában, elfogulatlan, szakmai értékelést aligha hallhatunk majd tőle; a „web” fejlődése pedig az ő számára néhány esetben csupán a Google és a Youtube innovációira korlátozódik. Ennek fényében az előadás olykor inkább marketingprezentációra hasonlított, mint sem egyetemi rendezvényre – ez azonban nem zárta ki azt, hogy számos érdekes információ vagy vélemény hagyja el az igazgató száját.

Napjainkban az internet fejlődése majdnem olyan misztikus, és a science fictionöket megihlető terület, mint a komplex technológiai fejlődés volt néhány évtizeddel ezelőtt (repülő autók, időutazás – gondoljunk csak a vonatkozó filmekre). Hol vannak a digitális világ korlátai? Meddig nyerhetnek teret a számítógépek a mindennapokban? Létezik-e a „gondolkodó gép”? Számos kutatót foglalkoztat e kérdés, és bizonyos, hogy a vezető internetes cégek is keresik a saját korlátaikat. Épp ezért nehéz e területről reálisan véleményt alkotni.

Így az előadás talán legérdekesebb része az volt, amikor Scott Rubin az általuk elképzelt, közeli és távolabbi jövőre vonatkozó netvilágképet ismertette. Az igazgató által említett „prediktív web” kifejezés megvalósulása hatalmas lépés lenne a világháló fejlődésében. Rubin szerint ugyanis a számítógép a jövőben nem csak utasításokat hajt majd végre, hanem tanul is tőlünk – megjegyzi és értelmezi a szokásainkat, kéréseinket, és ebből adódóan a későbbiekben már magától tálalja fel nekünk a még nem is kért, de nagy valószínűséggel szükséges információkat. Szó, ami szó, hátborzongató gondolat most az, hogy reggel bekapcsoljuk a laptopunkat, mely közli velünk, hogy az óráink után moziba kellene mennünk, mert épp debütál a kedvenc színészünk filmje… – hisz nem is olyan rég még maga az internet gondolata is szürreálisnak tűnhetett.

A távolabbi jövő pedig – bár homályos, így véleményezése is általánosságokkal teli – szintén erre épül. Levonhat-e az internet önmagától következtetéseket, például egy esetleges járvány kitöréséről, ha egyszerre sokan keresnek rá ugyanolyan tünetekre. Mennyire lehet megelőző egy hálózat? És főleg: mennyire lehet önmagát megelőző? Hisz bár statisztikusok folyamatosan monitorozzák a különböző kereséseket, elképzelhető, hogy a net maga ad tanácsot arra, hogy inkább maradjunk otthon, mert a szomszéd háztömbben tizennégyen is ugyanarra a betegségre kerestek rá?

Mindez a jövő zenéje – gondolatkísérletnek azonban érdekes. Scott Rubin előadása pedig már csak azért is különösen hasznos volt, mert érdekes egy ilyen téren rendkívül tapasztalt ember (és vállalat) véleményét hallani arról, hogy ők hogyan készülnek a jövőre. Ugye, így már nem is olyan hihetetlen ez az egész?

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/keso/108805307/

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]