Szíveskedjék terpeszállásba állni

„… mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm.”

„Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.” A Petőfi Irodalmi Múzeum Örkény életműve előtt a leghűebben tisztelgő kiállítást hívott életre.

A kiállítás két élesen elkülönülő részből áll: az életrajz és az életmű bemutatásából. Témájából adódóan lényegesen szárazabb az előbbi az utóbbinál, ám mégis feldobja egy-egy remek ötlet. Az életút etapjait jelző órák például már elővetítik az egypercesek világát, és a leírásokat kiegészítik az író saját életrajzi jellegű feljegyzései az Ötszemköztből és az Életrajzi beszélgetésekből, mintha csak az Azt meséld el, Pista merevedne ki a falakra. A kortársakkal való viszony bemutatásánál találkozhatunk olyan ritkaságokkal is, mint egy Örkény számára dedikált Nagyon fáj, vagy Szerb Antal recenziója az író munkájáról. Nagy hangsúly kerül a háborús évekre, a fogságra és az államszocializmus alatt ellehetetlenített alkotói munkára. Az élettörténet Radnóti Zsuzsával való házasságánál áll meg (jusson eszünkbe a Csupa közhely), írói útját tekintve pedig az Egypercesek megszületése vezet át a következő terembe. Annak ajtaján tükör, rajta a Mi a groteszk? klasszikussá vált indításával, így belépve képletesen terpeszállásban állunk, és onnan vizsgáljuk a világot. A Tóték groteszk időtöltését felidézve dobozokból labirintussá épített rész Örkény István legjellegzetesebb ötleteit eleveníti meg interaktív módon. A Tóték több ízben megjelenik, ennek legszembeötlőbb formája az eredeti nagyságában felépített kerti budi, melybe benyitva az Isten hozta őrnagyúr! adekvát jelenetét figyelhetjük igen autentikus környezetben.

Az intermedialitás egyébként is jellemzi a kiállítást, főként, mivel Örkény maga is több irodalmi műfajban alkotott. Így a Macskajáték különféle színházi felvételeiből is nézhetünk részleteket, kifejezetten érdekesek az ínyenceknek a darabot beharangozó korhű, többnyelvű plakátok. De ne higgyük, hogy csak romantikusan szemgúvasztós kiállítást terveztek a kurátorok. Főként a játékosságra és részvételünkre építettek. Rejtve találunk a dobozok között idézeteket az írótól, néha véletlenül akadunk rájuk, néha gyengéden megküzdünk értük. A kiállítás legimponálóbb tulajdonsága viszont, hogy ettől megelevenednek Örkény ötletei, a papírról a valóságos térbe kerülnek. Így például, míg vitrinekben Örkény mások számára dedikált könyvei láthatók, a vitrin üvegén az egypercesekből ismert Tá-dé-vé ajánlások olvashatók.  Vagy akár a Hogylétemről óta ismert kötél is kihúzható, míg a képernyőn megszakítás nélkül forognak a Főcímek. Továbbá a Türelemjátékból megtanult recept szerint pakolgathatjuk a dobozokat, miközben felsóhajthatunk egy vasdarabhoz: „Túlélsz, pöcök”. De a telefonfülkében a kagylót felvéve arra is rájöhetünk, hogy Örkény azok közé az írók közé tartozik, akik fel tudják olvasni élvezhetően a saját műveiket. Ha mindezt kipróbáltuk, tovább léphetünk – az utolsó terem az öreg és az élettől már búcsúzó Örkény megható terme, amelynek falán a Mi a groteszk? legvége ereszt utunkra bennünket: „Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.” Garantáltan így teszünk.

A képek forrása: http://pim.hu/