Bográcsolás felsőfokon, avagy a gasztroLEN tanulságai

Véget ért a hét, véget ért a LEN is és mindenki bánhatja, aki kihagyta. Az utolsó nap az ételekről, főzésről és kajálásról szólt, nézzük mi főtt a bográcsokban.

A korábbi LEN-ek nagy sikerére való tekintettel idén egy plusz napot is beraktak a szervezők, s ez lett a 4. nap elsősorban az ételekről szólt. A civil falu sátrai átalakultak mini konyhákká, ahol előzetes nevezés után már kettőtől aprították a hagymát a csapatok. A nevezés feltételei teljesen barátiak voltak: a csapatok leadták a rendelést a LEN-es szervezőknek hogy milyen és mennyi alapanyag kell a főztjükhöz és ők beszerezték ezeket. Végül pedig bárki kóstolgathatta az elkészült ételeket egy kóstolójegyért cserébe.

Első ránézésre úgy tűnt mindenki gulyást fog főzni, szerencsére ennél árnyaltabb lett a kép, viszont a sokféle étel később zavarba ejtette a zsűrit s nem volt egyszerű a feladatuk a győztes kiválasztásánál. Na de ne szaladjunk ennyira előre. A nevezők komolyan vették, hogy nem csak egyetemisták jöhetnek, így a 16 résztvevő csapat között ott volt a kerület Polgármesteri Hivatala, az ELTE Erasmus irodája, a Karrierközpont és a TTK dékánsága is. A szakmai oldalt az Almárium Bisztró képviselte, főztek és zsűriztek is.

Na de mit is készült a gasztroLEN bográcsaiban? 4 gulyás, 2 lecsó és 2 vörösboros marhapöri mellett a paprikás krumpli és a halászlé folytatta a jól bevált magyar ételek sorát. Variációk egy témára a különböző pörköltek: vörösboros pulyka, vagy sertés, laskagomás sertésragu, currys csirke. A kreatívabb csapatok már az ételek nevének kiválasztásával is megadták a módját a versenyzésnek, de őket sem hagytuk békén addig amíg el nem árulták a titkos összetevőket. A flamand pörkölt újbudai módra nevű ételben aszalt szilva, barnasör, sárgarépa és mustáros kenyér is került, a perkátai juhász kedvencéről pedig kiderült, hogy vörösboros sertéspörkölt krumplival.

Persze azért nem kell aggódni, nem volt mindenki vérprofi, a Big Ben Crew (Szeretlek Kriszta) csapata nagyon lazán darabolta azt a hagymát és B tervvel is készültek: ha a főzés nem jön be, rendelnek néhány pizzát. Technikai malőrök is akadtak, volt akinek nem működött a kis rezsó, a Vegyész Főzőcske csapatának pedig a gyufa hiányzott, mint mondták, ha a gulyás nem jön össze akkor főznek egy jó hagymás húst. Aztán szerencsére minden megoldódott és mégis csak elkészült az a gulyás, és nem is lett rossz (teszteltem!:)

A csapatok egy része  nem készült el a kitűzött határidőre, így végül csak 7.30 került sor az eredményhirdetésre.  A harmadik helyezett az ELTE ESN csapatának currys csirkéje lett, a jó helyezés titka (szerintem:) a belefőzött spárga meg mogyoró.  A második helyen végzett a TTK Hök vörösboros marhapörijével, amit a zsűrielnök zseniálisnak minősített, szerintem még főzhették volna egy kicsit azt a húst, de hát ízlések és pofonok. A győztesnek járó kupát és éttermi utalványokat pedig a szegedi halászlével villogó Kukták kapták. Megkóstoltuk, megkóstoltam, színes és szagos volt, meg csípett is ahogy kell. Megérdemelték a győzelmet.

Mi jót ettünk, aki meg nem jött el az bánhatja nagyon és jegyezze fel a naptárába, jövőre is LEN ugyanitt, ugyanekkor.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]