Bezöldülés a LEN-en

Májusban már zöldek a fák, a mezők és a söröd is, ha kijössz a LEN-re. Jöhetsz komppal, vonattal vagy repülővel, de gyere inkább bicajjal, mert az öko menő, a szervezők pedig külön erre az eseményre felállított 100 férőhelyes őrzött biciklitárolót biztosítanak a kerékpárosoknak.

Aki nem idén van először kint a LEN-en, az régi ismerősként üdvözölheti a dekoratív és elvileg az egészségre sem káros kék folyadékkal (curacao) dúsított zöld sört. Újítás azonban a pohár, amelyből kiszippantjuk utolsó cseppig a csábító nedűt, hiszen idén először úgy nevezett Zöldre Pohárban adnak minden fél literes italt. Ez azért is érdekes, mert a LEN az első egyetemi rendezvény, ahol repohárral szolgálnak ki bennünket. Ez azért jó mert, az info sátornál vissza lehet váltani, így nem gyarapodik a fesztiválszemét. Azonban a plusz kétszáz forint kissé elkedvetleníti a hallgatókat – tudjuk meg az egyik pultos sráctól. Továbbá sokan azért nem fogják visszaváltani a zöld poharat, mert macerásnak tartják a sorban állás komoly erőt igénylő procedúráját. Ami pedig a nem fél literes italokat illeti, azt hagyományos műanyag pohárban adják, de a Természettudományi Karhoz méltóan a fesztivál egész területén megtalálhatóak a szelektív hulladékgyűjtők is.

Ami a bringázást illeti, sokan éltek a kétkerekű nyújtotta élvezetekkel, hiszen a campus területén lévő mindenkori bringatárolók a szokásosnál jobban tele vannak – mondta egy TÁTK-os hallgató. Azonban az a biciklitároló, amit csak a LEN idejére üzemeltek be, üresen tátong.

A kellemes idő, a zene és a sör olyan erővel hatott egy fizikus hallgatóra, hogy ahelyett, hogy beült volna egy órára, inkább leült sörözni egy másnapi vizsgaanyag társaságában. Kérdésünkre, hogy mennyire lehet tanulni a LEN-en azt válaszolta, hogy szinte képtelenség, de olyan jó a hangulat, hogy nem bírta megállni, hogy ne igyon pár sört; azonban nagy félelme, hogy a jegyzeteit a zöldek majd elviszik papírgyűjtésre.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]