Az ELTE Alumni Központ új, tematikus pódiumbeszélgetés-sorozatot indított ELTE Sikerek Veled címmel, az EHÖK és az ELTE Online közreműködésével. A második alkalomra május 10-én került sor, ahol négy, az ELTE-n végzett egykori hallgató beszélgetett a kutatás témaköréről.
Az ELTE Alumni Központ legújabb sorozatának célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson pályakezdők, illetve újrakezdők számára a már sikereket elért volt hallgatókkal, és alakítsa a fiatalabb ELTE Diplomások körét. Minden alkalommal 4-6 olyan alumnus beszélget, akik a területükön országosan, illetve nemzetközi szinten elismertek. A pódiumbeszélgetés során érintik az adott területet, illetve a siker felé vezető út jelentősebb pontjait, valamint az Alma Mater és a jeles oktatóik szerepét az eredményeikben. A tapasztalatok megosztásával remek útmutatást adhatnak az érdeklődő, karrierépítés előtt álló hallgatóknak.
A második, május 10-i alkalom témája a Kutatás, hálózatosodás, nemzetköziesítés volt. A meghívott vendégek arról beszélgettek, hogy milyen a kutatói pálya, hogyan lesz valakiből díjnyertes kutató, illetve hogy milyen lépések vezetnek el a célok eléréséhez. A vendégeket Balogh-Kátai Judit, az ELTE Alumni Központ munkatársa köszöntötte, majd felkérte Sziklai Pétert, az ELTE tudományos rektorhelyettesét, hogy mondja el ünnepi köszöntőjét.
„Az ELTE mint kutatóegyetem fontosnak tartja, hogy bemutassa a tudományos területen kiemelkedő, hazai és nemzetközi sikereket elért fiatal vagy középgenerációs ELTE alumnusokat, és általuk népszerűsítse a kutatói életpályát is. A nemrég alakult ELTE Kutatói Alumni Tagozat célja, hogy az ELTE-n valaha BSc, MSc diplomát vagy PhD fokozatot szerző és tudományterületén itthon vagy külföldön aktív kutatókat hálózatba szervezze. Hiszünk benne, hogy az ELTE széles portfóliójának köszönhetően belőlük egy rendkívül széles, értékes és nemzetközi közösséget lehet létrehozni, amely a hazai és nemzetközi pályázatok vagy kollaborációk tekintetében is nagyon hasznos lehet minden résztvevő számára” – fogalmazott Sziklai Péter.
A meghívott vendégek között volt Dr. Bunford Nóra gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus, az ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszékének posztdoktori kutatója, aki 2018 augusztusa óta a Lendület Fejlődéstani és Transzlációs Idegtudomány Kutatócsoport vezetője, valamint Dr. Földváry Miklós István latin filológus, középkorkutató, liturgiatörténész, habilitált egyetemi docens, aki az ELTE BTK Ókortudományi Intézet oktatója, a Vallástudományi Tanszék vezetője és az MTA–ELTE Lendület Liturgiatörténeti Kutatócsoportjának vezetője is. A kiemelt kutatói múlttal rendelkező vendégek között volt még Dr. Kajtár Gábor jogász, habilitált egyetemi docens, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék oktatója, illetve Dr. Kubinyi Enikő biológus, etológus, az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa.
Kubinyi Enikő etológus 1994 óta főleg kutyákkal foglalkozik, mellette pedig próbál más fajokkal is dolgozni, például csirkékkel és patkányokkal is. Legkiemelkedőbb eredményeként azt az időszakot említette, amikor még doktorandusz hallgató volt: akkoriban farkasokat neveltek, a tapasztalataikból készült cikkeiket pedig a mai napig idézik, és a közvélemény számára is nagyon érdekesnek bizonyulnak. Hat éve kezdte el a csoportjával a kutyák öregedését kutatni, azóta próbálják megalapozni a kutyát mint az emberi öregedés modelljét. Elárulta ugyanis, hogy a kutyák öregedési folyamata nagyon hasonlít az emberi öregedéshez, a „családi kutyák” pedig genetikai szempontból hozzák azt a változatosságot, amit a jelenleg használt laborállatok nem. A kutatás során azt tapasztalta, hogy egyes kutyatartók sokkal mélyebb kapcsolatot ápolnak háziállatukkal, mint azt ő a gyermekkorában tapasztalta, így azt is elkezdte kutatni, hogy miképpen változott meg a társállatokhoz, ezeken belül a kutyákhoz való viszonyunk az elmúlt évtizedekben.
A pályáját klasszika-filológusként kezdő Földváry Miklós Istvánt, amikor az ELTE-re érkezett, leginkább az ősi kultúrák érdekelték: egyiptológián, majd latin és ógörög szakon is tanult. Első kutatási iránya belföldi jellegű volt, a középkori Magyarország szertartási életét dolgozta fel. Jelenleg Ó-Európa kutatójaként határozza meg magát, annak a kulturális örökségnek a kutatójaként, amelyből mindannyian kinőttünk. Nevéhez kötődik az Uzuárium, ami ma világviszonylatban a legnagyobb és legjobban szervezett liturgikus adatbázis és kézikönyv. Úgy gondolja, hogy van ennek a kutatásnak egy mélyebb üzenete, amit a nyilvánosság előtt is érdemes elmondani: „Amit én vizionálok, sőt, látok is magam előtt, az az úzusok Európája. Ez egy olyan Európa, amelyik nagyon erős és öntudatos; különböző helyi központokból áll össze egy szerves egésszé. Természetesen ezekben a korokban ezt a keresztény kultúra szervezi össze. Most, egy olyan korban és közéletben, amikor ezek a fogalmak, mint Európa, kereszténység, lokalitás, univerzalitás sokszor ellentmondásos viszonyban vannak, ez egy olyan meggyőző és a saját múltunkból felsejlő ideálkép, amelyet én nagyon szeretnék népszerűsíteni.”
Kajtár Gábor az ELTE ÁJK nemzetközi jogásza. Visszaemlékezett, hogy gyermekkorában öt évet töltött Hágában, és sokat szaladgált a Hágai Nemzetközi Bíróság folyosóin: ma úgy látja, hogy ez is befolyásolhatta karrierútját. A jogászképzés mellett az ELTE-n a politológia képzést is elvégezte, amely ugyancsak fontos a nemzetközi jogkutatásában, hiszen az gyakran terhelt politikai elemekkel. Sokáig érdekelték a nemzetközi jog klasszikus szabályai, PhD kutatása alatt pedig elkezdett nyitni a nemzetközi jog technikai, ún. másodlagos normái felé. Hamarosan ebben a témában jelenik meg egy szerkesztett kötete az Oxford University Pressnél. 2001-ben, negyedéves joghallgatóként indult Erasmus-tanulmányútra Hollandiába, amikor az Al-Kaida megtámadta az Egyesült Államokat, és megkezdődött az USA terrorizmus elleni háborúja. Ezután kezdett el erőszakalkalmazási kérdésekkel foglalkozni, nemrég pedig egy rangos nemzetközi lapban megjelent Balázs Gergővel, diákjával végzett kutatása, amelyben négyszáz incidenst empirikusan megvizsgálva, jogot és állami gyakorlatot keresve arra a kérdésre keresték a választ, hogy lehet-e a nagykövetségek védelme érdekében erőszakot alkalmazni.
Bunford Nóra gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológusként végezte el a doktori képzést, ma is ezzel kapcsolatos kutatásokat végez. Alapvetően a pszichiátriai rendellenességek érdeklik és azok különböző terápiás kezelési lehetőségei. Kutatja azokat a védő- és rizikófaktorokat, amelyek a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral (ADHD) járnak együtt, például a kockázatos szexuális magatartást, autóvezetést, alkohol- és egyéb szerhasználatot, illetve hogy mik azok a tulajdonságok, amik a rendellenességgel gyakran együtt járó negatív következmények előfordulásának, megjelenésének a valószínűségét csökkentik. Hosszabb távon szeretne más pszichiátriai rendellenességekkel is foglalkozni az ADHD mellett.
A siker eléréséhez Bunford Nóra elengedhetetlennek tartja a személyes kapcsolatokat, valamint egyes személyiségvonásokat. Említette a motivációt, a szorgalmat, az alázatosságot, illetve a céltudatosságot is. Kiemelte, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a bemutatkozás során említett, nem a saját sikereként értékeli, hanem egy támogató család, a mentori közösség és saját csoportja eredményeként. Kajtár Gábor úgy hiszi, a jog társadalmi igényeket szolgál. Alapvetőnek tartja, hogy a kutatásnak legyen releváns mondanivalója, és olyan területeket válasszunk, amikre még kevesen figyeltek fel. Ő például már középiskolában is izgalmasnak talált olyan kérdéseket, amelyek nem feltétlenül kapcsolódtak közvetlenül a tananyaghoz. Szerinte fontos, hogy a felvételi mellett a középiskolák arra is fordítsanak időt, ami intellektuálisan izgalomba hozza a diákokat. Ha megtalálják azt a kérdést, ami miatt nem tudják átaludni az éjszakát, mert érzik a kutatásra való kényszert, akkor azt nem szabad elengedniük. Kubinyi Enikő véleménye szerint egy kutató számára az egyik legfontosabb, hogy egy már sikeres, vagy egy új témát kezdő, ambiciózus csoporthoz csatlakozzon. A szakma kompetitív jellege miatt ő is kiemelte a kitartás és a kudarcok tűrésének jelentőségét. Földváry Miklós István szerint nem a folyamatos, újabb és újabb anyaggyűjtés és jegyzetelés a lényeg, hanem azt a szintet kell megragadni és megfogalmazni, ahol éppen a kutató van. Lehet, hogy nem élete legnagyobb műve lesz, de legyen ott egy dokumentum, mert akkor kezdenek el a gondolatok élni, ha beszélünk róluk, vagy leírjuk őket. Azt tanácsolta, hogy feledkezzünk bele az aktuális feladatunkba, és azt igyekezzünk maximálisan elvégezni.
Fotók: Kiss Boglárka
