„Ha valami érdekel, feltüzel, akkor abba beleállok és csinálom” – interjú Árvai Csengével

Mérő László matematikus, pszichológus egyik kurzusán hosszasan beszélt arról, hogy manapság kik számítanak sikeresnek, intelligensnek: nem a jövőbe látó, hanem a tudást átkonvertálni képes, változó világgal formálódó, sokszínű emberek. Árvai Csenge számomra ezen a téren nagyon inspiráló példa. Az ELTE BTK hallgatója magyar szakon, a Sorbonne Sexual turné menedzsere, a Fesztivál Önkéntes Központ egyik mozgatórugója és ezzel együtt egy örökké fejlődni akaró, nyitott személyiség. A vele készült interjú a kezdetektől a jövő csigaházáig repít minket.

Ha kapnál egy fonalat, amely az eddigi életedet szimbolizálja, hol kötnél rá csomókat, melyek a meghatározó állomásaid?

Az első biztos, hogy középiskolában lenne. Nyolcosztályos gimibe jártam, és körülbelül hatodikos lehettem, amikor új rajztanárunk érkezett, Madaras László, nagyszerű festőművész, grafikus személyében. Műhelymunka jellegű rajzórákat és szakköröket tartott nekünk. Ezek az alkalmak egyrészt hihetetlenül motiválóak voltak nekem, másrészt a kiskamaszkor hajnalán – bár nagyon jó társaságban voltam – éreztem, hogy az érdeklődési körünk a barátaimmal nem teljesen azonos. Mindig más zenét hallgattam, más filmet néztem, más dolgok érdekeltek, mint a többieket, és vele volt végre egyfajta szellemi találkozásunk. Én gyöngyösi vagyok, ami kisváros, és akkoriban úgy éreztem, hogy helyben nincsen elég kulturális program. Ebből az érzésből táplálkozva találtuk ki, hogy ha nincs lehetőség, akkor tegyünk érte, teremtsük meg! Az ő támogatásával létrehoztuk a Művészeti Önképzőkört a helyi gimnáziumban. Délutánonként a rajzteremben szerveztünk filmvetítéseket és vitákat, előadókat hívott meg – barátait, performanszművészeket, építészeket, illetve voltak verses délutánjaink és zenés rendezvényeink is. Ez volt tehát az első fontos löket, „hazaérkezés” érzés az életemben. 

Ezt követően egy barátommal, Bánszki Botonddal, aki azóta nagyszerű dobosként tevékenykedik, slam poetry-esteket kezdtünk szervezni Gyöngyösön. Ez volt az első olyan ötlet, rendezvény, ami kimozdult a gimnáziumi közegből, és éreztük, hogy meg kell csinálni. Akkor jöttek fel először olyan tényezők, mint például a helyszínfoglalás. Miután az megvolt, tudtuk, hogy kellene valamilyen hangosítás, és valahogy hirdetni kell az eseményt. Mindemellett rádöbbentünk, hogy „jaj, ezek a dolgok egyébként pénzbe kerülnek”. (nevet) Úgyhogy ez volt a második fontos állomás az életemben, zseniális projekt volt. Nem élt meg egyébként hét-nyolc estnél többet, de amit megszerveztünk, arra nagy volt az érdeklődés, ami nekem a mai napig csodának számít. Nem fértek be az emberek, és alakult egy tök jó slames közeg Gyöngyösön. Ebből látszik, hogy minden otthon indult.

Mikor felkerültem a fővárosba, akkor volt egy nagyobb váltás az életemben. Nagyon vágytam ide: álmaim városa, Budapest! Felvettek az ELTE BTK magyar szakára, ami szintén fontos állomás, majd a Hallgatói Önkormányzatnak is tagja lettem. Csináltam egy zenei menedzsment képzést a Majdnem Híres Rocksuliban, az is meghatározó volt számomra. A Flumina Magna Kft., a cég, ahol most dolgozom, és a Fesztivál Önkéntes Központ pedig tovább épített/épít engem.

Milyen szép utat jártál be eddig!

Igen, még tudnék csomókat kötögetni, de talán ezek a legfontosabbak.

Érdekes kérdés, hogy a vidékről való felköltözést ki hogyan éli meg. Hoztam két idézetet Budapestről, az egyik az Akkezdet Phiai underground hiphopcsapattól származik: Talán én is Pest vagyok… / Pest a pestiségem. / Pest, hogy rég Pesten lakok, s nem lettem pesti mégsem. A másik idézet egy jól ismert Cseh Tamás-dalból származik: Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itten, neve is van: / Budapest. Az eddig elmondottak alapján te nem a ridegséggel, hanem a ragaszkodással tudsz azonosulni, ha a nagyvárosra gondolsz?

Nagyon szuper választás, mindkét előadó fontos a számomra, az Akkezdet Phiai már csak a slam miatt is, a szakdolgozatomat pedig Bereményi Géza-dalszövegekből írtam. Viszont tartalomban is tudok azonosulni mindkettővel. Érdekes, mert a gyöngyösi identitásom nagyon felerősödött, mióta felköltöztem Pestre. Viszont Budapest az egyik legnagyobb szerelem az életemben, és – bár nem leszek pesti soha – alakul egy nyolcadik kerületi identitásom is. Ha itthon vagyok, otthonként hivatkozok a másik városra. Érzelmileg kétlaki vagyok, elférnek egymás mellett.

A költözés tehát a kultúra és a pezsgés nyomán tudatos volt. Ez elmondható a pályaorientációdról is? 

A pályaorientációmat Budapest nagyban befolyásolta. Kiskoromban sok minden akartam lenni, de volt egy erős indíttatás bennem: pedagógusnak készültem. Reális pályának tűnt, édesanyám is pedagógus, és a visszajelzések is azt mutatták, hogy az attitűdöm alapján testhezálló lenne. Szerintem az egyik legszebb szakma, ami létezik, emellett szeretek gyerekekkel, fiatalokkal együtt dolgozni, nagyon sok múlik azon, hogy átadjuk nekik a képzőművészet, a zene és az irodalom értékeit. Magyarrajz volt a vágyam, de az nem indult Budapesten, és én ide szerettem volna jönni mindenképp. Végül magyar szakra jelentkeztem. 

„bibliám, perverzióm, életem.” – áll az egyik profilképed leírásában, ahol a Magyar Irodalom vastag kötetét tartod a kezedben. Mit jelent neked a magyar szak és az irodalom?

Nagyon sokáig egyáltalán nem olvastam. Kisgyermekkoromban anyu által igen, de utána ez valahogy elmaradt. Sokáig A pónibolond hercegnő volt az egyetlen könyv, amit fel tudtam mutatni, hogy igen, ezt sikerült elolvasni. Körülbelül tizenhárom éves voltam, amikor egy barátom ajánlására elolvastam a Zabhegyezőt. Akkor úgy éreztem, hogy úristen, ez erről szól? Ezt jelenti olvasni? Ez volt az első meghatározó könyv az életemben, onnantól kezdve zabáltam őket. Pár éve intenzívem ráfordultam a lírára.

Magához a BTK-s légkörhöz is kötődsz? Milyen érzés az ELTE egyik kampuszára járni?

A közösség nagyon jó, inspiráló és familiáris! Óriási „életfejtésekben”, és nagyon jó kalandokban van együtt részünk. Vallom, hogy a jövő Szabó T. Annái és Pintér Bélái tanulnak ebben az intézményben. Zseniális dolgokkal állnak elő az ismerőseim és a barátaim, például színházat csinálnak, újságot írnak, jazz klubokat üzemeltetnek, nagyszerű zenekarokban játszanak és versesköteten dolgoznak. Nagyon élvezem figyelni ezeket a színes, szuper projekteket és azt, hogy hogyan alakulnak a terveik, az életük. 

Az irodalom mellett a te életedben a szervezés és a zene világa került előtérbe. A Majdnem Híres Rocksuli hogyan került képbe? Mesélj róla egy kicsit!

Régóta tervben volt, hogy egyszer szeretném megcsinálni a zenei menedzsment képzést. Otthon már elkezdtem zenekarok körül mozgolódni, vonzott ez a világ. Gyermekkorom óta az irodalom, a képzőművészet és a zene, ami nagyon érdekel. Próbálkoztam velük, és mindben középszerű vagyok, de a szervezést, az ezeken való pörgést nagyon megszerettem! Viszont fizetős képzésről van szó, tehát tolódott a megvalósítás. 

Egyszer egy HÖK által szervezett kiránduláson voltunk, Csöngén, a Weöres Sándor Emlékházban. Szeretem azt a helyet, és akkor csörgött a telefon. Anyukám hívott, hogy neveztek egy díjra, amit meg is kaptam, a neve az volt, hogy Fiatalok a Közösségért. Gratuláltak, és mondták, hogy ezzel pénzjutalom jár. Összeállt a kép a fejemben, hogy úristen, ez erre lett kitalálva, a zenei menedzsment képzésre fogom költeni. 

Szerettél volna „majdnem híres” lenni, és sikerült is, hiszen jelenleg – többek között – a Sorbonne Sexual zenekar turnémenedzsere vagy. A velük való közös munka a képzésnek köszönhető?

Hát, is. Két és fél évig dolgoztam együtt egy zenekarral – még a Majdnem Híres Rocksuli alatt –, akik alapvetően gyöngyösi gyökerekkel rendelkeznek. Lépjünk a holdra a nevük, és nagy szerelem ők is az életemben. Ők voltak az első „kísérleti talaj”, gyakorlati tapasztalat számomra, nagyon sokat tanultam mellettük és azóta is.

A Sorbonne Sexual zenekart kamaszkoromban fedeztem fel magamnak, nagyon szerettem őket. Küldetés volt számomra, hogy a Lépjünk a holdra egyszer közös koncertet játszhasson a Sorbonne Sexuallal. Ezen én nagyon sokat dolgoztam, eleinte lepattantam, aztán egyszer összejött a közös buli. Nagyon jól sikerült, és akkor ismerkedtem meg velük. Utána eltelt egy kis idő, kapcsolatban maradtunk Gergővel, a zenekar frontemberével. Aztán egy koncerten találkoztunk, ahol odajött hozzám, hogy beszélni szeretne velem, van egy ajánlata, azóta dolgozunk együtt, lassan három éve. 

Hű, tehetséges kapcsolatépítő vagy! Mit jelent ez most, a mindennapjaidban?

Alapvetően a koncertek végső stádiumának megszervezésébe lépek be. Mikor ki van találva, hogy a zenekar mikor és hol játszik, akkor átveszem a fonalat, és minden apró részlet rajtam keresztül bonyolódik le. Ezt követően találkozunk a próbateremnél, bepakolunk, és nyakunkba vesszük az országutat, vagy a várost. Úgy tudnám összefoglalni, hogy az a feladatom az, hogy a zenészeknek csak a zenéléssel kelljen foglalkozniuk, és semmi ne vonja el a figyelmüket, energiáikat ettől. 

Mondhatjuk, hogy az életednek jelenleg három főbb pólusa van: irodalom, zene és közösség. A harmadik tényezőről eddig kevés szó esett. A fesztiválönkéntesség és a Flumina Magna Kft. hogyan vált az életed szerves részévé?

Igazából ezt is a Majdnem Híres Rocksulinak köszönhetem, mert ott is kell menni gyakorlatra, és mindig hoznak lehetőségeket. A Flumina Magna Kft.-hez jelentkeztem gyakornoknak, és felvettek. Ha jól emlékszem, nem kifejezettem olyan pozícióra jelentkeztem, ami a fesztiválönkéntességgel kapcsolatos, de egészen hamar átterelgettek oda, így lettem a Fesztivál Önkéntes Központ önkéntes koordinátora. Egyébként korábban nem hallottam a Fesztivál Önkéntes Központról, de hihetetlenül gyorsan megszerettem. Az önkéntesség mindig fontos téma volt az életemben, 15 éves korom óta mindig önkénteskedtem valamilyen szervezetnél, rendezvényeken is dolgoztam már korábban, és ennek pedig ez a hely a fellegvára.

Szerinted mi a jelentősége az önkéntességnek a rendezvények világában? 

Szerintem azt a szeretetet és lendületet, amit egy önkéntes tud adni egy rendezvénynek, nem biztos, hogy egy átlagos munkavállalótól megkapod. Hiszen az önkéntesek tényleg azért vannak ott, mert szeretik az adott rendezvényt, hisznek benne. A hozzáállásuk nagyon szuper dolgokat tud eredményezni, sok esetben ők azok, akik közvetlen kommunikálnak a látogatókkal így a motiváltságuk nagyon sokat számít, ők közvetítik a fesztivál hangulatát. 

Gyakorlatilag azért dolgoztál korábban Gyöngyösön, és most Budapesten is – mind turnémenedzserként, mind a Fesztivál Önkéntes Központban, a Flumina Magna Kft.-nél – hogy minőségi közösségi és/vagy kulturális élményt kapjanak az érdeklődők. Ezzel volt valamilyen célod, vagy az önazonosságod eredménye, hogy tevékenységeid összefüggnek?

Nem tudatos és érdekes, hogy itt kötöttem ki. Most már látom azt is, vagyis remélem, hogy értek ehhez, jó vagyok ebben. Édesanyám és a tanáraim elmondásai alapján ez is mindig bennem volt, elméletileg már óvodában is. Kitaláltam, megszerveztem dolgokat, rendezgettem az embereket. Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy csak olyan projekteken dolgoztam eddig és dolgozom jelenleg is, amit tényleg szeretek csinálni. Szerintem ez elengedhetetlen, hiszen az együttlét, a zene, a művészet, az irodalom azok a tényezők, amelyeknek igazán van értelmük ebben az életben. Ezt csak lélekkel lehet csinálni, hiszen a léleknek szól. Hú, azt hiszem mondtam már ennél giccsesebbet, de azért ritkán szoktam. (nevet) 

Szenvedélyről: előadás a III. ÁJK Nyári Szabadegyetemen a Fesztivál Önkéntes Központról.

Milyen projektekben veszel még részt a Flumina Magna Kft.-nél? Mindet olyan lelkesedéssel űzöd, ahogyan a fent említett fesztiválönkéntességgel kapcsolatos tevékenységeidet például?

Én ilyen vegyesvágott vagyok a cégnél. Foglalkoztam rendezvényszervezéssel, és van benne egy kis HR, ami nagyon szuper, mert itt kezdett el igazán érdekelni ez a terület. A koronavírus-járvány miatt bizonyos tevékenységeink átalakultak, emiatt kommunikációval is foglalkozom, ezt jelenleg is tanulgatom. A Fesztivál Önkéntes Központ és a Repohár kommunikációjában is nagy szerepet vállalok. Van egy PomPom Party nevezetű rendezvénysorozatunk, ami sajnos nagyon régen volt utoljára, de ott adminisztrációval és pénzüggyel foglalkoztam. Mostanában pedig kutatásokban is részt vettem. Nemrégiben volt egy nagyobb kutatásunk a hangtechnikusok munkaerőpiaci helyzetéről, amibe bevonódtam én is. Izgalmas volt egy kutatócéggel együtt dolgozni. 

Olyan dolgok ezek, például a HR vagy a kommunikáció, amelyek fontos összetevői mindennek. Ezért szeretem nagyon ezt a munkahelyet. Teljes képet kapok, és van lehetőségem belekóstolni több dologba, tapasztalatot szerezhetek. Ez egy színes, széles skála.

Mi fér még bele a szabadidődbe mindemellett, mit szoktál még csinálni?

Hát, ugyanezt. Nincs olyan, hogy munka, ezáltal nincs szabadidő. Életem minden perce szabadidő. (nevet) Na jó, persze nem, de az eddig említett területek tényleg érdekelnek, ezért a szabadidőmben is ezekkel foglalkozom. Olvasok, zenét hallgatok, képzem magam és találkozom a barátaimmal, ismerőseimmel. 

Hogyan képzeled el magad a jövőben? A hivatásod a zenéhez, az irodalomhoz vagy a rendezvényekhez fog kötődni?

Ezt is inkább egyfajta mátrixnak látom, nem zárják ki egymást ezek tevékenységek. Vannak nagy álmok és tervek, de alapjáraton úgy vagyok ezzel, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Ha valami érdekel, feltüzel, akkor abba beleállok és csinálom. 

Lételemed a pörgés. Vannak esetleg „pro tippek” a tarsolyodban a halogató Pató Páloknak, hogyan egyeztessenek össze ennyi mindent? 

Jaj, nincs, hiszen én sem tudom összeegyeztetni! (nevet) Totális káosz. De fontos kiemelni, hogy a túlvállalás nem menő, nem attól vagy értékes, ha tele van a naptárad, és a produktivitásod sem befolyásolja ezt. Ezt magamnak is mondom, én is tanulom ezt. 

Csak hogy ne a túlterheltségre fókuszáljunk, hanem arra, hogy mindez miért éri meg: Ha egy lejátszási listát kellene összeállítanod az eddigi életedről, élményeidről, mi lenne a címe, és milyen zeneszámok szerepelnének rajta?

Hűha, ez nagyon nehéz, erről nem volt szó! (nevet) Lenne rajta sok reggae, az nagyon fontos, megnyugtat és helyes dolgokra tanít. Lenne rajta sok magyar zene, szeretem a magyar zenét, hiszen szövegcentrikus vagyok, és a magyar nyelvnél nincs zseniálisabb és kifejezőbb. Főként alternatív zenekarok 70-es évektől a napjainkig. A hatvanas, hetvenes évekből a nagyok is megjelennének, például The Doors, Pink Floyd. Sok Cseh Tamás, Nick Cave és Tom Waits. Egy kis jazzel, női rapperekkel felütve és egy kis doom metállal fűszerezve. 

A címre elsőre azt akartam mondani, hogy Még mindig nem tudom, de azzal jobban tudok azonosulni, ha azt mondom, hogy Csigaház. Egyszer szeretnék – na, jó bátrabban mondom –, fogok nyitni egy saját helyet, ha majd nagyon bölcs és tapasztalt leszek. Egy kultúrkocsmáról álmodozom, ahol vannak kiállítások, élőzene, könyvek és minden, ami az élet értelme. Vasárnaponként nagyi-féle húsleves, hiszen ez is beletartozik abba a listába, ami az élet értelme. (nevet) Körülbelül tizenhat voltam, amikor ezt megálmodtam, és akkor találtam ki azt is, hogy Csigaház lesz a neve. Az egy otthon, ami folyamatosan ott van az adott állat hátán. A zene is ilyen, és a kocsma is ilyen lenne: egy hely ahova el lehet bújni, ahova haza lehet érni egy kicsit.