Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa 2021. április 19-én tartotta rektorválasztó ülését. A választás eredménye alapján továbbra is Borhy László töltheti be a rektori posztot 2021. augusztus 1-től.
A rektori pozícióra hárman pályáztak: Borhy László; Horváth Zoltán egyetemi tanár, az Informatikai Kar dékánja, és Szalay Péter, a Természettudományi Kar egyetemi tanára, korábbi tudományos rektorhelyettes.
A rektori megbízásra benyújtott, az előírt feltételeknek megfelelt pályázatot a szenátus bírálja, és valamennyi tagja többségének szavazatával dönt a rektorjelölt személyéről. A döntés fontos előfeltétele, hogy a határozatképes ülés legalább 60%-os részvétellel valósuljon meg.
A szavazás titkos és elektronikus formában történt, ahol minden szavazó csak egy jelöltet választhatott a háromból. A szenátus 28 igen szavazattal Borhy Lászlót, a hivatalban lévő rektort választotta rektorjelöltnek. Horváth Zoltánt 11, Szalay Pétert 8 szenátusi tag támogatta. Az eredmény szerint 2021. augusztus 1-től négy éven át ismét Borhy László töltheti be a rektori posztot.
„Borhy László (1963) régész, történész, ókortörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. 1997 és 1999 között az ELTE Rektori Titkárságát vezette, 2015-től 2017-es rektorrá választásáig az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. A hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként 2020-ban Széchenyi-díjat kapott. Ugyanezen év július 1-jén kezdte meg munkáját a Magyar Rektori Konferencia vezetőjeként, megbízatása 2022. június 30-ig szól.”
Korábbi interjúnkat Borhy Lászlóval itt tudjátok elolvasni: Rektor, kutató, családapa – Borhy Lászlóval beszélgettünk
Forrás: ELTE Hírek