Berobbanó slágerek vs. al-bumm – egy kreatív karantén szekció

Rádiós kívánságműsorok, Spotify lejátszási listák és egyslágeres popsztárok világában élünk. Természetesen mindenkinek vannak kedvenc zeneszámai, de mi lenne, ha albumokban gondolkodnánk, nem slágerekben? Ha van kedvetek, merüljetek el velünk az albumhallgatás világában egy kreatív szekció keretein belül. Egy albumnyi idő erejéig kiszakadhattok a karantén monotonon búgó, beszáradt lekvárszerűen ragacsos mindennapjaiból zenével, alkotással, gasztronómiával, gondolkodással és pihenéssel.

Egy számnyi – vagyis három-négy percnyi – esélyt adni egy előadónak annyi, mint otthagyni partneredet egy randin két rosszul elsült vicc után. „Merj mélyen érezni” – szerintem ez a zenehallgatásra is igaz lehet. Hagyni kell, hogy az előadó atmoszférája bekebelezzen. Velem ez történik, amikor a Glass Animals Dreamland című albumát hallgatom. A zenekar első két lemezének pszichedelikus, indie és pop vonala után a harmadik albumba R&B és hip-hop jegyek keveredtek, ami igazán izgalmas váltásnak tekinthető. A dalok hömpölygése megköveteli, hogy egymás után hallgassuk őket. Üzenetük egyszerre fájdalmas, felemelő és elgondolkodtató. Egy-egy játékos szókapcsolattal gyakorlatilag vizuálisan hatnak a hallgatóra, lefestik az érzelmeket. A folyamot időnként megszakítják a nosztalgikus hangulatot generáló gyermekkori otthoni videók hangjátékai, amelyek az énekes gyermekkorából származnak.

A különleges hangzás, az elgondolkodtató szövegek és a nosztalgia számomra olyan összetevők, amelyek kikapcsolódást, ihletet és elmerülést idéznek elő. Ennek jegyében alakítottam ki a következő kreatív karantén szekciót. Az említett gyermekkori videók hangjátékai gyakorlatilag blokkokra bontják az albumot. A különböző blokkok alatt különböző tevékenységeket fogunk végezni, amelyek segítik a zenében és az önmagunkban való elmélyedést is.

Első blokk

Dreamland

Tangerine

A firkának lelke van. Nem csupán a gyerekek életében, hanem felnőttként is fontos lehet a kötetlen alkotás, önkifejezés. Az Inktober kihívás lényege, hogy egy hónapon keresztül minden nap rajzolni kell valamit egy megadott szó alapján. A hangsúly az asszociáción van, hiszen például a „kör” vagy az „értelmetlen” szó mindenkinek mást fog jelenteni. Ez nagy löketet tud adni, hiszen időnként az a legnagyobb kihívás, hogy kitaláljuk, mit szeretnénk formába önteni.

Jelen esetben kétszer három és fél percetek lesz arra, hogy rajzoljatok. Alkossátok meg azt, ami a dalok címei hatására eszetekbe jut. Ne legyen rajtatok nyomás, nem egy tökéletes rajz a cél. Csupán fejezzétek ki, hogy nektek mit jelképez a „Dreamland” szó és mi ugrik be arról, hogy „Tangerine”.

Második blokk

Hot sugar

Az első feladat után tekintsétek a második blokkot egy megállónak. Nincs szükségetek semmi másra, csak kedvenc italotokra. Tejeskávé az álmos reggelekre, tea a merengő délutánokra vagy citromkarikás víz az egészséges éberségért. Közel négy percet kaptok arra, hogy nézzétek, ahogyan például a tea oldódik a vízben, vagy hogy miként járnak-kelnek az utcán.

Harmadik blokk

Space Ghost Coast to Coast

Tokyo Drifting

Melon and the Coconut

Your Love (Déjà Vu)          

Waterfalls Coming Out Your Mouth

It’s All So Incredibly Loud

Hat dal sodró egymásutánisága következik, amely elegendő időt ölel fel ahhoz, hogy egy hosszabb tevékenységbe kezdjünk. A gasztronómia hihetetlenül pozitív hatást tud gyakorolni az egyénre, hiszen az elkészítésbe bele lehet merülni, a végeredmény pedig kézzelfogható. Egyik személyes kedvencem a „Mindent vivő muffin”, amit már több alkalommal elkészítettem. A receptet megtaláljátok ezen a linken. A hozzávalókat gyakorlatilag csak össze kell borítani, ami teret hagy a zenének. Az ízesítés variációi pedig szinte végtelenek, választhatunk intuitív módon, az aktuális dal hatására. Én kókusszal és ½ csomag apróra vágott diákcsemegével szoktam saját karaktert adni a muffinjaimnak. A Melon and the Coconut című dal vívódó szövegét így valódi kókuszillattal fűszerezhetjük.

A gasztronómia világába belekóstoltunk, a muffinba viszont még nem. Mialatt sülnek, a következő blokkra evezünk, amely szellemi aktivitást igénylő tevékenységre invitál.

Negyedik blokk

Domestic Bliss

Heat Waves

Az utóbbi néhány hónapban terjedt el a köztudatban a Körvonal nevű magyar társasjáték. Pozitív visszhangja annak köszönhető, hogy a digitalizáció világában beszélgetésre sarkallja az embereket. Egy olyan kártyajátékról beszélünk, amelynek egyes lapjai kérdéseket és felvetéseket tartalmaznak. Társaságban játszva érdekes lehet, hogy egy-egy kérdésre társaink hogyan válaszolnak. Ezzel szemben egyedül az önismereten, az önmagunkra való reflexión van a hangsúly. Ugyanezen az elven a „Domestic Bliss” és a „Heat Waves” dallamára fogunk kérdések hatására elgondolkodni azon, hogy ki is az „én”. Az alább felsorolt öt kérdés közül választhattok vagy akár az összeset megválaszolhatjátok. Az egyetlen szabály az, hogy nincsen jó vagy rossz felelet. Válaszaitokat akár le is írhatjátok, hiszen az rögzíti az egyébként csapongó gondolatokat.

  • Szerinted mi az élet fűszere?
  • Van olyan szokásod, ami minden napodban szerepet játszik, és fontos számodra?
  • Ha könyvként levennének a polcról, akkor mi szerepelne azon az oldalon, ahol először kinyílnál?
  • Mikor érezted magad érzelmileg legmélyebben és mikor legmagasabban?
  • Ki az, aki nem a mindennapjaid része, de fontos számodra?

Ötödik blokk

Helium

A „Helium” című dal utolsó két sora: „Say, Bye-bye / Bye-bye”. Lassan búcsút intünk az albumnak, ezáltal a kreatív karantén szekciónak is. Az album első számának eleje és az utolsó dal vége párbeszédet folytatnak egymással egy gyermeki, xilofonszerű dallam által. Ez a keretes szerkezet szépen szimbolizálja az atmoszférába való besétálást és a távozást. A 45 perc és 17 másodperc önmagunkra szánt időből is úgy kell távoznunk, hogy az természetes, pozitív legyen.

Ha nappal van, a dal ideje alatt válasszuk ki kedvenc ruhadarabunkat. Mindegy, hogy egy elegáns felsőre vagy egy felvarrós övtáskára esik a választás, a lényeg, hogy induljunk benne/vele útnak. Válassz egy kategóriát, például „graffitik” vagy „épülethomlokzatok” és keresd őket a séta alatt, járj általuk nyitott szemmel.

Ha este van, a „Helium” ideje alatt gyújtsunk gyertyát, igyunk pezsgőt, tegyünk fel arcmaszkot – folytassunk csendes élvezethajhászatot.

Remélem, hogy a berobbanó slágerek világában egy nagy al-bumm élménnyel lettetek gazdagabbak. Hallgassatok albumokat, szánjatok időt magatokra és kreatív tevékenységeitekre!

A cikkben szereplő képek a Rawpixel, a Frontrow és a Pinterest oldaláról, továbbá saját archívumból származnak.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]