A járványhelyzet és a 2020/2021-es tanév az ELTE-n

A járványügyi helyzet megjelenése ellehetetlenítette a tavaszi szemeszter normál rendben történő lezajlását. Az egyetem kapuit egyik napról a másikra be kellett zárni, a személyes oktatást felváltották az online órák és vizsgák, a diplomaosztók pedig elmaradtak. Az ELTE a jelenlegi helyzetnek megfelelően igyekszik enyhíteni a rendkívüli helyzetben hozott szabályokon, ezeket foglaltuk össze nektek.

Hogyan zajlik majd az oktatás az idei tanévben?

Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testületének 2020. július 29-én hozott döntése alapján a 2020/2021-es tanév őszi félévben, úgynevezett „hibrid oktatásra” kerül sor, amelynek lényege, hogy egyes órák továbbra is online formában zajlanak majd, ugyanakkor bizonyos órák esetében már kötelező lesz a személyes jelenlét. Az utóbbi kötelezettség alól mentességet kaphat az a hallgató, akinek Magyarországra történő beutazása nehézségekbe ütközik, illetve, akinek egészségügyi állapotára veszélyes lehet közösségben tartózkodni. Az érintett hallgatók augusztus 17-ig nyújthatják be kérelmüket a jogosultságra való indokolással, a Neptun-rendszeren keresztül, amennyiben távoktatási formában kívánják megkezdeni az új tanévet.

A személyes jelenlétet igénylő oktatás során a járványügyi előírásoknak megfelelően kell eljárni, így maszk viselése, valamint a távolságtartás betartása a közösségi terekben kötelező lesz. Az online térben zajló tantárgyak között néhány élő közvetítésben zajlik majd, így a hallgató valós időben vehet részt az előadáson, bizonyos tantárgyak esetében azonban nincs szükség az oktató és a hallgatók egyidejű jelenlétére. A járvány második hullámának reális esélyére tekintettel az oktatóknak úgy kell kialakítani a tanrendet, hogy szükség esetén minél hamarabb át tudjanak állni ismét távoktatásra. Ismételt távoktatás esetén továbbra is az előző félévben alkalmazott technikai és módszertani eszközök, így a Canvas, Moodle, Neptun Meet Street, valamint a MS Teams felületei alkalmazhatók.

Ügyintézés formája az ELTE-n

A szabályok enyhítéseként az elsőéves hallgatók beiratkozása személyes módon zajlik majd, kivéve persze azon hallgatók esetében, akik előzetes kérelmük alapján engedélyt kaptak a távolléti formában történő részvételre. A Quaestura továbbra is alapvetően elektronikus ügyintézés formájában érhető el, de bizonyos ügyek esetében, ahol a személyes jelenlét nem mellőzhető, az előírt távolság betartása, valamint maszk viselése mellett, előzetesen egyeztetett időpontban személyesen is lehetséges.

Vizsgáztatás módja és rendezvények szervezése

A személyes számonkérésekre az egészségvédelmi előírások betartása mellett van lehetőség, azonban a járványügyi helyzet indokoltsága esetén a vizsgaidőszakra újabb szabályok hozhatóak. A szakdolgozatokkal kapcsolatban azonban továbbra is az előző félévben hozott szabály az irányadó, azaz kizárólag elektronikus leadás lehetséges a Neptun-rendszeren keresztül, nyomtatott és beköttetett formában szakdolgozatokat leadni továbbra sem lehet.

A tanév elején kisebb létszámmal lehetőség van diplomaosztó ünnepségeket szervezni, ugyanakkor mind ez csak zártkörű módon történhet, a vendégek kizárólag online formában követhetik majd. Különböző tudományos és szakmai jellegű tevékenységek, konferenciák, valamint rendezvények ismét megtarthatóak, de természetesen csak az egészségvédelmi szabályok teljes körű betartatása mellett. Gólyatáborok, valamint LEN és hasonló szórakoztató jellegű rendezvények azonban továbbra sem szervezhetőek az év végéig.

Kollégiumi elhelyezés lehetősége

Az ELTE a járványhelyzetre tekintettel, a kollégiumokkal kapcsolatban is bevezetett olyan szabályokat, amelyekkel az egyetem hallgatóit és kollégistáit is védeni tudja a tanév során a vírus terjedésétől. Ennek érdekében a szobákban elhelyezhető személyek száma legfeljebb 2 fő lehet, annak érdekében, hogy a védőtávolság biztosítva legyen, a bejáratoknál kézfertőtlenítők kerültek kihelyezésre, a takarításra pedig a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd. A létszámok csökkentése természetesen férőhely kiesést eredményez a fővárosban, erre tekintettel azonban alternatív szállásként olcsó albérleti lehetőségeket, illetve 20-40 ezer forint értékű lakhatási támogatást is biztosítanak.

Könyvtárhasználat és intézmények nyitása

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár június 17 óta újra nyitva tart, szolgáltatásai igénybe vehetőek. A könyvek kölcsönzésére ismételten van lehetőség, ennek módját ugyanakkor a járványügyi helyzetnek megfelelően módosították. A kivenni kívánt könyveket online vagy email formájában előzetesen ki kell kérni, összekészítésüket követően pedig, a könyvtár munkatársai értesítést küldenek az átvétel feltételeiről. Egészségvédelmi okokból a visszaérkezett könyveket 72 órára karanténba helyezik, és csak ennek leteltét követően kölcsönözhetőek ki újra.

Az ELTE Füvészkertje június óta ugyancsak látogatható, illetve workshopokat és tematikus szakvezetéseket is szerveznek, az ELTE TTK Természetrajzi Múzeumában pedig szeptembertől ingyenes geológus szakkört indítanak. A résztvevők bepillanthatnak a labormunkák rejtelmeibe, valamint a nagyműszerek működését is megismerhetik. Elsődlegesen a középiskolás korosztályt kívánják a szakkörrel elérni, de minden jelentkező számára nyitva áll a csatlakozás lehetősége, akit érdekel a Föld mélye, felszíne, vagy akár a földtani folyamatok és az ősmaradványok rejtelmei.

A szakkörrel kapcsolatban további információk olvashatóak a Múzeum hivatalos honlapján!

Az ELTE Hallgatói Követelményrendszer járványügyi készültségre tekintettel elrendelt hibrid oktatásra vonatkozó átmeneti sajátos szabályai pedig elérhetőek az alábbi linken!

Fejléckép: online-oktatasok.hu 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]