Átadták az ELTE GTI új épületét

Nem kell többé a BTK-n bérelt termekbe járnia az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet hallgatóinak: tavasztól a Rákóczi úti egyetemi épületben kerülnek majd megrendezésre az intézet előadásai és szemináriumai.

Az ELTE GTI megalapítása óta – tehát két éve – az ország egyik legnagyobb gazdasági képzőhelyévé vált, 2020 őszétől várhatóan körülbelül csaknem háromezer hallgató végzi majd tanulmányait az intézetben. Saját épület híján a GTI képzéseiben megtartott órák az ELTE BTK termeiben, az intézet irodái pedig egy közeli irodaházban kaptak átmeneti otthont. Az intézet növekedésével ez az állapot tarthatatlanná vált, így a Rákóczi úton álló, neogótikus épületben már 2019 őszén megkezdődtek a felújítási munkálatok.
Az épületben tíz tantermet, Tanulmányi Hivatalt és a hallgatói érdekképviseletet befogadó irodahelyiségeket alakítottak ki. A projekt teljes költsége eléri a nettó 300 millió forintot, amelyet az ELTE GTI saját forrásból biztosított.
Az ELTE a gazdálkodástudományi képzések területén ma már piacvezetőnek számít Magyarországon – mondta Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter az épület átadóünnepségén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdaságtudományi képzések piacán hazánkban folyamatosan erősödő versenyre kell számítani, hiszen a kormány által tavaly decemberben megkötött megállapodás szerint a kínai Fudan Egyetem, amely a QS rangsora szerint a világ 40. legjobb felsőoktatási intézménye, Magyarországon építi fel következő campusát.

Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter

Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter

Az, hogy a GTI ilyen gyorsan létrejöhetett, páratlan eredmény a hazai felsőoktatás történetében – fogalmazott Ormos Mihály egyetemi tanár, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a GTI olyan képzéseket kínál, amelyekért a hallgatóknak eddig jellemzően külföldre kellett menniük, az egyetem ipari partnereit pedig arra bíztatta, hogy továbbra is adjanak visszajelzéseket, fogalmazzák meg igényeiket az egyetem felé annak érdekében, hogy valóban elégedettek legyenek az itt diplomát szerző hallgatók, leendő munkavállalók tudásával, felkészültségével és munkamoráljával.

Ormos Mihály egyetemi tanár, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója

Ormos Mihály egyetemi tanár, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója

Forrás: elte.hu

Kiemelt kép forrása: az ELTE GTI Facebook-oldala

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]