November 20-a már harminc éve a gyermekek világnapja

Már 30 éve annak, hogy életbe lépett a Gyermekjogi Egyezmény, melyet minden évben november 20-án ünneplünk. Az egyezményhez 193 ország csatlakozott, köztük Magyarország is. Idén egyedülálló módon az UNICEF Magyarország egész napos rendezvénnyel várta az érdeklődőket az Akvárium Klubban.

A gyermekjogi egyezmény dokumentuma azokat az alapjogokat biztosítja, melyek minden gyermeket megilletnek világszerte. Pár éve kezdődött a hagyomány, hogy ezen a napon híres épületek az UNICEF színébe, vagyis kékbe borulnak. Itthon is megcsodálhattunk ebből jó párat.

Gyermekhang néven már harmadik éve rendeznek a jeles nap alkalmából kampányt, ahol számos különleges helyszínen a gyerekek vették át az irányítást.  Az Országház felsőházi terme, a Sándor-palota, a Madách Színház színpada és a BME katedrája is gyerekekkel telt meg, idén pedig először egy egész napos, ingyenes előadássorozaton is részt vehettek az érdeklődők a gyerekjog témájával kapcsolatban. Ugyan a program gyermekekről szólt, és gyermeksarokkal várták a vendégeket, a rendezvény célközönsége inkább a felnőttek voltak. Expo és közösségi programok mellett neves szakértők és hírességek beszélgettek különböző, komoly témákban. Szóba került az anyaság és a munka kettőse, a gyermekjogok, a környezettudatosság és a gyerekkorban szerzett traumák jelentősége is.

forrás: unicef.hu

forrás: unicef.hu

A program már kora reggel kezdetét vette az Akvárium Klub három termében egy olyan komoly témával, mint az érzelmi változások az információs korban. Ezután az élménypedagógiáé és az alternatív nevelésé volt a főszerep, mivel egyre több szülő választja ezeket az opciókat a hagyományos oktatás helyett vagy mellett. A Magenta Caféban eközben a gyermekirodalomról esett szó a Szívünk rajta program keretein belül.

A Nagyhallban a válásról is szó esett többek közt Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal, ahol megtudhattuk, hogy a gyermekek sokszor amiatt hibáztatják magukat a szülők válásáért, mert énközpontú világban élnek, és ahogyan azt gondolják, hogy minden jó értük és miattuk történik, ez igaz lesz a negatív eseményekre is. Orvos-Tóth Noémi, akinek Örökölt sors című könyvében is olvashatunk kötődési problémákról, most egy csak erről szóló előadást tartott. Egy igen érdekes problémamegoldási módszert is bemutattak, mely az online világban, úgy tűnik, igen hasznosnak bizonyul, ez pedig a mediáció technikája. Régebben az iskolai konfliktusok hamar elfelejtődtek, mivel a gyermek hazaért, és kialudta az eseményeket, de manapság folytatódik a történtek megbeszélése/elmélyítése az online térben is. A mediáció segítségével egy harmadik fél hidat képez az érintett felek között, így lehet hamarabb megoldás születik, mint a jogi világban.

A Dalaarna divatmárkáról valószínűleg a legtöbb lány már hallott híres esküvői kollekcióik kapcsán. Az anyaság és munka kapcsolata témakörben többek közt a márka alapítója, Benes Anita is felszólalt. Az utolsó előadásban pedig nem maradhatott ki az a téma, ami meghatározza az utóbbi időben a mindennapokat, ez pedig a klímakatasztrófa és a környezettudatosság.

A program mellett rengeteg híres ember állt ki, mint például Szinetár Dóra, Fördős Zé vagy Dukai Regina. A program sűrű volt, de nagyon érdekes, és talán csak azt sajnáltam, hogy többször mentek párhuzamosan olyan előadások, amelyeket szívesen meghallgattam volna. Reméljük, jövőre is hasonlóan izgalmas eseménnyel várnak minket a szervezők!

A kiemelt kép forrása a szeretlekmagyarorszag.hu.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]