ELTEfeszt 2019

Izgalmas előadásokkal, látványos kísérletekkel, interaktív workshopokkal várja a középiskolásokat pályaválasztó fesztiváljára az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A Trefort-kerti campusra szervezett összegyetemi nyílt napon a továbbtanulás előtt álló fiatalok minden szükséges tudnivalót egy helyen szerezhetnek meg.

Az ELTE hetedik alkalommal szervezi meg pályaválasztó fesztiválját, ahol az intézmény összes kara bemutatkozik, és a középiskolások első kézből kaphatnak információt az egyetem képzési kínálatáról, a nemzetközi programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról vagy akár a sportlehetőségekről. Az ELTE neves kutatói és oktatói egész nap előadásokkal, mintaórákkal és interaktív programokkal adnak ízelítőt tudományos tevékenységükből, miközben színes, szórakoztató szabadidős eseményeken és nyereményjátékokon is részt vehetnek az érdeklődők.

Központi Program

Megnyitó (08:30)
Köszöntőt mond Borhy László akadémikus, rektor
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem

Az anekdota modernsége (9:00)

Előadó: Gintli Tibor irodalomtörténész, egyetemi docens
Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem

Az anekdota, a nevetés műfaja a 19. században önálló elbeszélésmóddá vált, amely Mikszáth Kálmán prózájában teljesedett ki. Sokan úgy vélik, hogy ez a forma a 20. századra végképp elvesztette aktualitását, és jelentős művekben legfeljebb paródiaként fordulhat elő. Az előadás azt igyekszik megmutatni, hogy ez a szórakoztató elbeszélésmód a modernség időszakában és a kortárs irodalomban is jelen van, továbbra is élvezettel olvassuk különböző változatait, legfeljebb nincs tudomásunk arról, hogy éppen a szöveg anekdotikus jellegzetességeit értékeljük.

eltefeszt2019_05

Az agy regenerációja stroke után: start-up gyógyszerfejlesztés az ELTE-n (9:00)

Előadó: Málnási-Csizmadia András biokémikus, egyetemi tanár
Természettudományi Kar, Biokémiai Tanszék, Motor Farmakológiai Kutatócsoport
Helyszín: Gólyavár, Pázmány Péter terem

A világon elsőként olyan motorenzimekre ható gyógyszerjelölteket fejlesztettünk ki, amelyek elősegítik a stroke utáni agyi regenerációt. A hatóanyagok klinikai tesztelése hamarosan megkezdődik. A kutatásokat a Motor Pharmacology kutatócsoport végzi, amely az ELTE start-up gyógyszerfejlesztés egyik zászlóshajója.

Egy világsiker kulisszatitkai (14:00)

Résztvevők: Kajtár Gábor nemzetközi jogász, egyetemi adjunktus és az ELTE Jessup Team
Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem

A kerekasztal-beszélgetés keretében bepillanthatunk a perbeszédversenyre való felkészülésbe. Hogyan zajlik a kiválasztás, milyen szempontok döntöttek a későbbi győztes csapat összeállításánál? Milyen módon kell felkészülni egy ilyen megmérettetésre és hogyan zajlik a verseny? Végül, de nem utolsósorban: milyen érzés a világ legjobbjainak lenni?

Hogyan lehetünk boldogok a pozitív pszichológiai kutatások fényében? (14:00)

Előadó: Oláh Attila boldogságkutató, egyetemi tanár
Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet
Helyszín: Gólyavár, Pázmány Péter terem

Mivel foglalkozik a pozitív pszichológia? Hogyan definiáljuk és hogyan mérjük a boldogságot? Hogyan írhatjuk fel a boldogság képletét? Mi az a boldogságtermosztát?  Mitől függ a boldogság, mik a forrásai? Mikor fial a pénz boldogságot? Mi az a hedonikus adaptáció? Kik a boldog emberek, hol élnek ők a világban és Magyarországon? Milyen stratégiákkal élve lehetünk boldogabbak? Mi a boldog élet japán receptje? Mit jelent és mit eredményez a pozitivitás és a pozitív orientáció? Miért mondhatjuk azt, hogy aki nem boldog, az téved? Milyen hatása van a boldogságnak az egészségre, a teljesítményre a tanulásra és a társas kapcsolatokra? Mit kell tudni a boldogságmítoszokról?

Gulyásparty, nyereményjáték eredményhirdetése, igazolások kiállítása (15:00–17:00)

ELTE Összegyetemi Gólyakupa (17:00-tól)

A karok részletes programját itt találjátok.

Forrás, további információ: ELTE.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]