Elhinnéd a legfrissebb híreket, ha kicserélnénk a kedvenc hírportálod betűtípusát és fejlécét?

Valahányszor megnyitod a facebook által felkínált online hírportálokat, belehallgatsz egy politikus beszédébe, unalmadban elolvasod a metrón kiragasztott hirdetéseket, vagy akár az ELTE HÖK Küldöttgyűlési választás kampányait olvasgatod, valaki nevelésben részesít, kioktat, rábeszél. Egy – a világról átlagos tudással, tájékozottsággal rendelkező – befogadónak egyetlen esélye van megkülönböztetni az álhíreket a hiteles tartalmaktól: a kritikus gondolkodás.

Akár a történelemkönyvekből is hozhatnánk példát arra, milyen régóta fennáll az álhírek terjedésének gondja; a történelemhamisítás fogalmával bizonyára mind tisztában vagyunk. Az is egyértelmű lehet számunkra, hogy egyes televíziós hirdetések milyen meggyőzési módszerekkel élnek; merem feltételezni, a karácsony előtti akciók legtöbbünknek mosolyt csalnak az arcára. Azonban a 21. század virtuális valósága nem ilyen léptékkel áraszt el bennünket az álhírek terjedési sebességének jelenségével. A közösségi média platformjain futótűzként terjed az információ, legyen szó politikai tartalmakról (Trump: napi 12 tweet – 58 millió követő) vagy egy színésznő házasságáról. A megosztások által exponenciálisan nő a hírek olvasottsága; no de a hiteles forrásokat feltüntetett tartalmaké vagy a féligazságoké?  A kérdésre választ ad a Science magazin legújabb kutatása, melyben 2006 és 2017 között több mint 126 ezer történet megosztását vizsgálták 3 millió felhasználót bevonva. A kutatás eredményei szerint az álhírek elérése hatszorosan maga mögött hagyja a hiteles tartalmakat.

banner_add_news

https://isme.ie/

Felmerül a kérdés, hogy természetünkből adódóan hiszékenyek vagyunk, vagy a dezinformáció olyan mértéket öltött, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk kiszűrni az igazságot a sok szemét közül?

Ahhoz, hogy megpróbáljuk befogadni a valós tartalmakat a sok irreleváns vagy igaztalan hír közül, meg kell ragadnunk az álhíreket feladójuknál, tartalmuknál, kontextusuknál, csatornájuknál vagy befogadójuknál fogva. A Facebook, a Twitter és a Google meg is teszi ezt, már ami a feladót és a tartalmat illeti, s bár a gyanús tartalmak flaggelhetők és több ezer dolgozó a mesterséges intelligencia segítségével azon fáradozik, hogy a felhasználókat veszélyeztető tartalmakat kiszűrjék, az eredmény nem kecsegtet semmi jóval. Így hát ránk, olvasókra hárul a feladat, hogy megszűrjük a beérkező tartalmakat.

Social-Media-Ideas

https://sproutsocial.com/

Érdemes a csomagolás mögé nézni, és feltenni magunknak a kérdést. Miért hiszem el azt, amit a legjobb barátom megosztott, miért háborodok fel, ha egy velem ellentétes politikai nézeteket valló ismerősöm szidja a kedvenc médiaszolgáltatóm által közölt cikket, és miért tudom a legnagyobb magabiztossággal megindokolni, hogy teljes mértékben igaz az, amit az általam mélyen tisztelt tanár mondott? A felületes reklámszövegek talán egyértelműek számunkra, de a tény, hogy minden egyes információmorzsa, amit az ismerőseinktől hallunk, amit olvasunk, és ami a tudattalanunkba beszivárog, hatással van a gondolkodásmódunkra. David Rapp, a Northwestern University professzora szerint – függetlenül attól, hogy biztosak vagyunk-e abban, hogy igaz az, amit hallottunk – a rengeteg különböző forrásból beérkező adatot és állítást használni fogjuk a jövőben. A véges rövidtávú memóriánknak köszönhetően bizonyos dolgok megragadnak, bizonyos dolgok felett elsiklunk. Azonban nagyobb valószínűséggel hiszünk azoknak a híreknek, amiket több forrásból hallottunk. Márpedig a közösségi média és a megosztások pont erre játszanak rá; így lehetséges az, hogy a fake news mint jelenség soha nem látott méreteket ölthet napjainkban.

news-1

https://thriveglobal.com

Éppen ezért nem működnek a jól bevált módszerek, miszerint amihez van csatolva hivatkozás, az valószínűleg igaz, aminek van szerzője, az biztosan köthető valakihez és visszakövethető. A visszacsatolások és hivatkozások száma végtelen, a weblapcímek egyik cikktől irányítanak minket a másikhoz. Természetesen ezekre a feltételekre is ügyelnünk kell, de ami vízválasztó lesz az értelmezést és utána az információ továbbadását tekintve, az az értő olvasás és a kritikus értelmezés. Egy érvelő szöveg logikai rekonstrukciója fényt deríthet a következtetések helytállóságára és amint átfogalmazzuk saját magunknak az összetett mondatokat és a láncszerűen felépített érveléseket, részelemeire bontjuk a premisszákat, körvonalazódhat számunkra, hogy a konklúzió helyes-e.

Lássunk át a betűtípuson és a cikk íróján! Találjuk meg a bizonytalan pontokat egyes szövegekben, és nézzünk utána az állításnak, a jóindulat elve ezen esetben semmiképp sem jöhet szóba. Kérdőjelezzünk meg mindent és mindenkit; csak így juthatunk el arra az olvasási szintre, ahol feldolgozzuk a beérkező információkat és saját belátásunk szerint döntünk arról, mi az, amire alapozzuk a jövőbeli ismereteinket, és mi az, amire rákérdezünk egy-egy baráti beszélgetésnél: Ezt mégis honnan veszed?

Fejléckép: https://www.dnaindia.com