L. Ritók Nórát és Falus Ivánt is díjazták a Prima Primissima gálán

A december 7-én megrendezett díjátadón a Magyar oktatás és köznevelés kategóriában Falus Iván egyetemi tanár nyerte el a Prima Primissima díjat, L. Ritók Nóra pedagógus Közönségdíjat kapott.

Tizenhatodik alkalommal vehették át a Prima Primissima díjakat a kultúra, a sport, a tudomány és a művészet kiemelkedő képviselői a Müpában megtartott gálaesten. A díjat az idén elhunyt Demján Sándor vállalkozó alapította 2003-ban, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával. A hatalomtól és politikától független elismeréssel a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítését kívánták elérni. A Prima Primissimát minden kategória három Prima díjasa közül titkos szavazással választják ki, a díj egyénenként 15 millió forint pénzjutalommal jár. Csányi Sándor, az Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében kiemelte, minden díjazottban „közös, hogy kimagasló tehetségük sok éven át, akár egész életen át tartó kemény munkával és áldozatvállalással párosul.”

NBB_20161109_8714_fit_800x10000

L. Ritók Nóra képzőművész és földrajz–rajz szakos tanár, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének címzetes egyetemi docense. Tizenkilenc évvel ezelőtt hozta létre az Igazgyöngy Alapítványt, majd az Igazgyöngy Művészeti Iskolát, melynek igazgatója is. Az iskola a berettyóújfalui térségben található, tanulóinak jelentős része hátrányos helyzetű. A pedagógus pályája kezdetétől a gyerek- és mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért dolgozik. Kifejlesztett egy ún. hármas fókuszú vizuális nevelési programot, mely a vizuális kultúrára, a hátránykompenzálásra és a szociális készségek fejlesztésére összpontosít. Két évvel ezelőtt elnyerte az Év szociális szakembere díjat. Tapasztalatairól évek óta blogot ír.

NagyAndorko_3

Falus Iván egyetemi tanár, a neveléstudományok doktora, az ELTE, a PTE, a SE és az EKE doktori iskoláiban témavezető. Az ELTE-n szerzett pedagógia–orosz szakon diplomát. Több éven át a Pedagógia Tanszék főállású oktatója volt, később az ELTE Neveléstudományi Intézetében az oktatáselméleti szakcsoportot vezette, majd három éven át tanszékvezető volt. 2006 óta a Pannon Egyetem tudományos főtanácsadója, utóbb egyetemi tanára. Számos szakkönyvet és folyóiratot szerkesztett, munkái közül kiemelkedik a Báthory Zoltánnal és egy népes szerzői gárdával közösen megalkotott, háromkötetes Pedagógiai Lexikon, mely a pedagógiai tudományok területén napjainkig az egyik legjelentősebb szaklexikon. Kutatásai főként a tanárképzésre, az oktatás eredményes módszereire és stratégiáira, illetve a pedagógustevékenység elemzésére irányulnak.

források: elte.hu, href=”http://www.primissima.hu/”>primaprimissima.hu
képek: Nagy Béla, anyanyelv-pedagogia.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]