ELTEfeszt: itt a részletes program!

Immár hatodik alkalommal rendezi meg az ELTE
a középiskolásoknak szóló pályaválasztási nyílt napját. Október 12-én a Bölcsészettudományi Kar campusán, a Trefort-kertben az összes kar bemutatkozik, egyetemünk oktatói és kutatói előadásokon, mintaórákon és interaktív programokon keresztül mutatják be, mi vár arra, aki az ELTE-n tanul tovább.

Amellett, hogy az összes hasznos információt begyűjthetik a képzésről a leendő hallgatók, szabadidős tevékenységeken és nyereményjátékokon is részt vehetnek, sőt a hallgatói önkormányzat munkájával, a sportlehetőségekkel és a nemzetközi programokkal is megismerkedhetnek.

De miből is áll pontosan a program? Az egyes karok részletes programját ezen a linken érhetitek el, alább a központi programot közöljük.

8.30: Megnyitó, Borhy László rektor beszédet mond a Gólyavár Mária Terézia termében

9.00: Dinoszauruszok nyomában itthon és a nagyvilágban: tanulás, felfedezés és a kutatói élet

Előadó: Ősi Attila geológus-paleontológus, kutatócsoport-vezető előadása

Természettudományi Kar, MTA-ELTE „Lendület” Dinoszaurusz Kutatócsoport

Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem

9.00: A világrend átalakulása a 21. század elején

Előadó: Magyarics Tamás amerikanista, egyetemi tanár

Bölcsészettudományi Kar, Amerikanisztika Tanszék

Helyszín: Gólyavár, Pázmány Péter terem

14.00: Bazinga! Arcok autizmussal

Stefanik Krisztina gyógypedagógus, autizmus-szakértő előadása

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézet

Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem

15.00: A felfedező kutatásoktól a gyógyszeriparig: biotechnológia az ELTE-n

Kacskovics Imre immunológus, egyetemi tanár előadása

Természettudományi Kar, Immunológiai Tanszék

Helyszín: Gólyavár, Pázmány Péter terem

15.00: Eötvös Loránd emléktáblájának felavatása halálának 100. évfordulója alkalmából az egykori Fizikai Intézet helyén, a Trefort-kertben.

15.00: Kerekasztal-beszélgetés egykori és jelenlegi ELTE-s hallgatókkal a tudomány, a kultúra és a sport területéről

15.00: Gulyásparti, nyereményjáték eredményhirdetés

17.00:Seven Seconds in the Future koncertje

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]