Mindenki beszél róla, mindenki csinálja, még sincs egyetlen rajongója sem. Valóban az ellenségünk a stressz? Hogyan tudunk kitérni a káros következményei elől?
„Öt módszer, amivel a sikeres emberek legyűrik a stresszt”, „Így rombolja a testet a stressz”, „Ideges vagy? Csinálj magadnak stresszlabdát!” – a „stressz” szóra 1900000 találatot dob ki a kereső. Angolul 215 milliót. Mind a szöveges, mind a képi találatok nagy része megegyezik abban, hogy a stresszt negatívumként tünteti fel, pedig egy osztrák-magyar tudós már több mint 60 évvel ezelőtt könyvet írt arról, hogy ez a megállapítás nem teljesen helyes, sőt a stressz „az élet fenntartását, az egészség helyreállítását szolgálja”.
Selye János (1907–1982) Komáromban nőtt fel, majd Prágában szerzett orvosi diplomát. Huszonöt évesen került a kanadai McGill Egyetemre, ahol több évtizeden át kutatta, hogy hogyan alkalmazkodik az emberi szervezet a stresszhez. A témával kapcsolatos első közleménye 1936-ban jelent meg a Nature folyóiratban. Ekkor még generális adaptációs szindrómaként (G.A.S.) ismertette azt a jelenséget, melyet később stressznek nevezett el. A „The Stress of Life” (1956) és a „Stress Without Distress” (1974) című könyvei nemzetközi bestsellerek lettek. Célul tűzte ki, hogy felhívja a figyelmet a stressz civilizációs betegségek (pl. magas vérnyomás, depresszió) kialakulásában betöltött meghatározó szerepére és a stresszkezelés fontosságára.
Selye János
Orvostanhallgató korában kezdték el érdekelni azok az általános tünetek, melyek minden betegségnél azonosak: levertség, gyengeség, étvágytalanság stb. Megfigyelte, hogy szervezetünk mindig ugyanazzal a folyamattal válaszol, ha valamilyen speciális körülménnyel kell megbirkóznia, teljesen függetlenül attól, hogy a stresszor (a stresszt kiváltó tényező) kellemes-e vagy kellemetlen. Először egy alarmreakció alakul ki, a test riadót fúj a szokatlan helyzet okozta félelem vagy meglepetés miatt; ezt követően eldől, hogy a harcot vagy az alkalmazkodást választjuk-e az adott szituációban. Mindkét esetben nagy energiákat mozgósítunk, ezért előbb-utóbb bekövetkezik a harmadik fázis, a kimerülés. A stressz tehát az élő szervezet válasza bármilyen természetű igénybevételre. Elkerülni nem lehet, ezért minden azon múlik, hogy hogyan reagálunk rá. Fontos, hogy különbséget tegyünk a pozitív stressz (eustressz) és a káros stressz (distressz) között. Az utóbbi akkor következik be, ha olyan lelki vagy fizikai megterhelésnek vagyunk kitéve, amely már meghaladja a tűrőképességünket. Selye gyakran hangsúlyozta, hogy az emberek esetében a stresszorok jelentős része érzelmi eredetű (félelem, bizonytalanság, túlterheltség, ingerültség, bosszúvágy), mivel társas kapcsolatainkban értelmünk helyett gyakran érzelmeink vezérelnek.
A mérsékelt stressz hasznos, azonban a szervezet állandó védekező reakcióban tartása (pl. anyagi bizonytalanság, vagy tartós konfliktus esetén) krónikus betegségekhez vezethet, ugyanis adaptációs energiánk véges. Noha egy kiadós alvás után úgy érezhetjük, hogy újjászülettünk, nem árt eszünkbe vésni, hogy teljes megújulás nem létezik, minden distressz egy „kémiai sebhelyet” hagy maga után. Alkalmazkodóképességünk ugyan fejleszthető – bizonyos stresszorokhoz hozzá tudjuk szoktatni magunkat –, a szüleinktől örökölt alkalmazkodási energia mennyiségét azonban nem tudjuk pótolni, életünk során folyamatosan fogyasztjuk. A kísérletekből kiderült az is, hogy nagyon szoros összefüggés áll fenn a stressz és az öregedés között, ugyanis az utóbbit az egész élet során elszenvedett összes stressz együttes hatása okozza. Minél intenzívebb a stressz, annál inkább felgyorsul a folyamat.
Selye két stratégia szem előtt tartását emeli ki. Az egyik, hogy igyekezzünk olyan munkát végezni, mely lehetőséget ad arra, hogy sikereket éljünk meg benne. A tevékenység az ember biológiai szükséglete, de mivel a distressz fő okozója a munkahelyi kudarc, érdemes körültekintően szakmát választani. A másik az „önzetlen önzés” elve. Az önzés „az élők belső, szükségszerű sajátsága”, ezért a „szeresd felebarátodat, mint magadat” parancsának betartása szinte lehetetlen. Ehelyett az „érdemeld ki felebarátod szeretetét” mondatot javasolja mottónak. A stresszel szembeni ellenállás alapja, hogy cselekedeteinkkel igyekezzük elnyerni mások rokonszenvét és háláját, ezért az önzés szülte érdekellentétek kibékítésére ez lehet a legjobb megoldás.
Selye minden reggel úszott vagy egy órán át biciklizett az egyetem körül.
Hogyan hasznosíthatók a fentiek a vizsgaidőszakban?
1.) Vedd észre, hogy a tanulás néha stressz, néha distressz
Derítsd ki, hogy mi okoz neked distresszt. Mi az a döntő tényező, amire ez az ártó stressz visszavezethető? Hogyan tudnál tőle megszabadulni? Vajon miért produkálsz testi tüneteket (pl. migrén, hátfájás) bizonyos tárgyak tanulásakor?
2.) Mozogj
A tevékeny kikapcsolódási formák gyakran pihentetőbbek, mint a teljes nyugalom. A szervezet felépítése olyan, hogy nem lehet mindig ugyanazt a részét túl sok stressznek kitenni, úgyhogy ha elakadtál a tanulásban, akkor a szellemi igénybevételt egy fizikaival váltsd fel (sportolj vagy sétálj), mert így az egyik rendszerre ható stressz elősegíti a másik rendszer pihenését.
3.) Tűzz ki célokat
A céltalanság nagyon igénybe veszi a szervezetet, ellenben a kitartó erőfeszítés és az elvégzett munka örömmel tölt el, akkor is, ha a jutalmat/ünneplést csak magadtól várhatod.
4.) Mérlegelj
A túl erős vagy gyakran ismétlődő stressz komoly betegségeket okozhat. Mivel már tudod, hogy az alkalmazkodási energiád véges, amikor csak teheted, csökkentsd a distressz lehetőségét, illetve fontold meg alaposan, hogy egy stresszes helyzetben az ellenállást vagy a megszokást választod-e.
forrás: Selye János: Stressz distressz nélkül, Akadémiai Kiadó, 1976
képek: Pinterest, life.com
