Esés-kelés hivatalos keretek között – Hamarosan érkezik a Jeges Est!

A legtöbben valószínűleg még kómaszerű állapotban keringenek a lakásukban, nézik a sorozataikat, vagy elképzelhető, hogy még fel sem keltek a vizsgák óta. Mindez teljesen természetes és érthető biológiai reakció. Azt sem lehet senkinek a szemére vetni egy-egy ilyen periódus után, hogy a külvilágot adott esetben egy hete nem látta. A roló lehúzva, fülhallgató a fülben – így próbálnak pihenni a pizsamás egyetemisták.

Szóval igen, jelenleg a túlélés örömét és tudatosítását megelőző, halálközeli állapotban meditálunk. Mindez persze február 15-én megváltozik. Ekkor kezdetét fogja venni egy új félév. Kétséges azonban, hogy a legtöbb hallgatót ez a gondolat motiválta volna az elmúlt 1,5-2 hónapban. Vannak viszont események, amik talán tényleg ösztönzően hatottak, segítettek az aktuális vizsgák mögé látni. Ilyen esemény például a február 15-én megrendezésre kerülő ELTE Jeges Est/Late Night Skating. Hogy mi is ez?

Lényegében egy nagy parti a Városligeti Műjégpályán. Ezzel kapcsolatban néhány izgalmas történelmi gondolat olvasható az ELTE Hallgatói Önkormányzat jóvoltából a Facebokoon. Azaz a helyszín történelmével kapcsolatban. Ezek alapján a Műjégpálya az 1870-es évek körül már létezett. Persze nem úgy, mint ahogyan ma látjuk. Folyamatos átalakításokon esett át (a legutóbbin 2008-ban). A mai külsejét alapvetően 1895-ben érte el.

 
cover_with_ELTE

Maga a link, amiből sosem elég:

https://www.facebook.com/events/2036960193186249/

Magára a programra gondolhatunk egyfajta télűzőként vagy a vizsgaidőszak utáni első, természetben zajló cselekvésként. A lényeg tulajdonképpen annyi tehát, hogy a HÖK-irodákon keresztül árusított jegyekkel (ELTE-jegy: 1000 Ft, egyéb: 1500 Ft) becsúszhatunk a város szívébe, és kedvünkre eshetünk-kelhetünk a többiekkel. Természetesen nem kell megrémülnie annak sem, aki tartózkodna a korcsolyázástól. Vagyunk úgy páran, hogy erre a gondolatra már látjuk is magunkat zuhanni valamilyen leírhatatlanul nevetséges, fájdalmas és érthetetlen pózban. Szóval rövidebbre fogva a kérdéskört, nem kell aggódni.

Jegyek kaphatók itt:

https://elteshop.hu/jegyek-berletek-135/jeges-est-136

A parton is remek lesz a hangulat – nem utolsósorban természetesen az alkohol miatt. Hiszen hogy is maradhatna el egy jeges estről a forralt bor és a puncs? Kérdéses, hogy ok-okozati-e az összefüggés az ilyen mágikus italok és a leírásban (a Facebookon) említett tánc között, de ezen nem is kell sokat elmélkedni.

 

Lesz meleg ital, csodálatos mozdulatok a táncparketten (és feltételezhetjük, hogy mindennel együtt a jégen is). Az eseményen pedig mindenkit szeretettel látnak: a bölcsésztől kezdve a fizikuson át egészen a hóemberekig.

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]