A Küldöttgyűlés megválasztotta az ELTE Press új főszerkesztőjét

Az ELTE Hallgatói Önkormányzata 2018. február 2-án tartotta a Küldöttgyűlését az ELTE BTK kari tanácstermében. Kiemelt feladat volt az ELTE Press főszerkesztői pályázatáról való döntés: a képviselők Blankó Miklósnak szavaztak bizalmat.

A Küldöttgyűlés az EHÖK-tisztségviselők beszámolóinak meghallgatása és megszavazása után rátért a személyi kérdésekre. A megüresedett ELTE Press főszerkesztői és a sportreferensi munkakörökre írtak ki pályázatot. Előbbire egy, utóbbira két érvényes pályázat érkezett. A sportreferensjelöltek nem vettek részt az ülésen, ezért a Küldöttgyűlés az Elnökségre ruházta át a tisztségviselő megválasztását.

Blankó Miklós megválasztott főszerkesztő

Blankó Miklós, az ELTE Press megválasztott főszerkesztője

Az ELTE Press főszerkesztői pozíciójára Blankó Miklós adta be pályázatát, aki január 1-jétől elnöki megbízottként látta el a főszerkesztői feladatokat. Pályázati anyagát röviden bemutatta a Küldöttgyűlés tagjainak. Elmondta, hogy szeretné erősíteni a kari lapok közötti kapcsolatot, aminek fontos pillére lesz a március 8-ai ELTE Press Akadémia elnevezésű szakmai és csapatépítő rendezvény. A mindennapi munkáját az ELTE Online vezetése teszi ki, ahol nem tervez strukturális változást: Mayer Péter olvasószerkesztőt főszerkesztő-helyettesnek kérte fel, Seres Lili Hanna továbbra is a kultúra-, Tóth Borbála a tudomány-, Dési Áron pedig a sportrovat vezetője lenne, a közéletrovatot pedig Sági Enikőnek adta át. A fotósok koordinálását Poósz Patrik végzi. Az új főszerkesztő a hallgatók gyors, hiteles és színvonalas tájékoztatását tartja a legfontosabbnak. Továbbá kiemelt ügynek tekinti a honlapfejlesztést, a Savaria-rovat létrehozását, valamint az ELTEvízió újraalakítását.
Blankó Miklóst 28 igen és 2 érvénytelen szavazattal választották meg.
27628631_10155378369220829_8001341608215606908_o
A Küldöttgyűlés emellett újraválasztotta Pap Pétert az Ellenőrző Bizottság elnökének, valamint elfogadta a kari részönkormányzatok alapszabályának kisebb változtatásait.

Képek: Poósz Patrik (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]