„A mai estét egy indulat szülte” – Beszélgetés a liberalizmusról a BTK-n

Szerda este a Filozófiai Kollégium szervezett beszélgetést a Trefort-kerti Campus főépületébe Liberalizmus, antiliberalizmus, illiberalizmus címmel. A beszélgetés résztvevői olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy lehetséges-e a liberalizmus által célként kitűzött igazságtalanságok felszámolása újabb igazságtalanságok létrehozása nélkül, szövetségre kell-e lépnie a liberalizmusnak a jobb- vagy baloldallal a céljainak eléréséhez, illetve mit is jelent a liberalizmus, és létezhet-e illiberális demokrácia.

A beszélgetést a szervező Filozófiai Kollégium részéről Farkas Henrik moderálta, a beszélgetőtársai pedig Miklósi Zoltán, a CEU Politikatudomány Tanszékének docense, Kis-Jakab Dóra, az MTA Filozófiai Intézetének kutatója és Szilágyi-Gál Mihály, az ELTE Média Tanszékének oktatója voltak.

Farkas Henrik már a beszélgetés elején leszögezte, hogy a rendezvény nem titkoltan a közelmúlt magyar közéleti eseményeire reagálva jött létre, erre utalt nyitómondatával: „A mai estét egy indulat szülte.” A kormány szerinte önkényesen gyakorolja a hatalmat, ami igazságtalanságot szül a társadalomban. Mivel a liberalizmushoz szorosan kapcsolódik az igazságtalanság és az elnyomás kérdése, ezek fényében kell most (újra)értelmezni a fogalmat. Ezért először is annak tisztázására kérte a résztvevőket, mit jelent ma a liberalizmus, az antiliberalizmus és az illiberalizmus, milyen ezekenek a fogalmaknak a viszonya egymáshoz és a politikához?

liberalizmus

A beszélgetés résztvevői balról jobbra: Miklósi Zoltán (CEU), Kis-Jakab Dóra (MTA), Szilágyi-Gál Mihály (ELTE), Farkas Henrik (Filozófiai Kollégium; moderátor) / Fotó: ELTE Online (Cser Nóra)

Mi is az a liberalizmus?

Miklósi Zoltán azzal kezdte megszólalását, hogy a CEU oktatójaként szeretné megköszönni a magyar szervezetek kiállását az Egyetem ügye mellett, mert a hazai támogatás ugyanolyan fontos számukra, mint az amerikai, vagy a más országokból érkező szimpátia. A felvetett kérdésre reagálva pedig kifejtette, hogy a liberalizmus olyan értelemben politikai fogalom, hogy bizonyos morális elvek alapján mond véleményt társadalmi és politikai intézményekről, gyakorlatokról. Tehát nem egyértelműen támogat bizonyos gyakorlatokat, hanem inkább szempontokat ad, amelyek előnyben részesítenek adott intézményeket. Az elvek és a gyakorlatok szintjét nagyon fontos elkülöníteni egymástól, mert míg a társadalmi-politikai intézmények változnak, addig az elvek nem. Például a XVIII. század végén volt liberális gondolkodó, aki a piacgazdaságot tartotta az egyenlőség megvalósulásának, azonban ma már látjuk, hogy ez nem így van. Az elvek tehát állandók, de az a kapcsolatrendszer, ami összeköti a gyakorlatok és intézmények szintjével, sokkal esetlegesebb.

De mik ezek a bizonyos elvek? A liberalizmus elvrendszere Miklósi szerint két fő pillérre épül. Az első az etikai individualizmus, mely szerint az egyén morális ítélete alapján kell igazolni a politikai és társadalmi gyakorlatokat. A másik pillér a morális egalitarianizmus, mely azt vallja, hogy minden egyéni élet egyformán fontos. Ebből a két elvből fakad a liberális jelleg: az egyes emberekért a társadalom és maga az egyén közösen vállalja a felelősséget. Ezt úgy kell érteni, hogy a társadalom feladata a mindenki számára egyenlő feltételek megteremtése, de az már az egyén feladata, hogy ezekkel a lehetőségekkel jól éljen. Ez az az alaptézis, amiből a politikai vonatkozás születik: minél szélesebb egyéni jogokat kell biztosítani, és a gazdasági jogoknak az egyenlőségfelfogáson kell alapulniuk.

Kis-Jakab Dóra arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek az elvek azon az liberty-2058525_1920antropológiai belátáson alapulnak, hogy minden ember szabad, önálló akarattal rendelkező, gondolkodó lény. Ezért az elméleteknek legitimálniuk kell az egyéni szabadság állam általi korlátozását. De nem véletlen beszél többes számban az elméletekről, hiszen több, akár egymásnak ellentmondó elképzelés is létezik a liberalizmuson belül. Szerinte a két leginkább megosztó kérdés, amelyeknél elválnak egymástól a liberalizmus irányzatai, az az, hogy mi is a szabadság, és hogy hogyan garantálható ez az egyéni szabadság. Kis-Jakab tisztázta az általa használt definíciót az antiliberalizmust és az illiberalizmust illetően is: míg az előbbi liberalizmus-ellenességet, markáns szembenállást jelent, az utóbbinál nincs szó oppozícióról, egyszerűen nem-liberálisat jelent, ami lehet bármi más.

A liberalizmus és a politika vége

Farkas Henriknek arra a felvetésére, hogy a kritika összeegyeztethetetlennek tartja a liberalizmust a politikával, mert előbbi a konszenzuson, utóbbi viszont ennek hiányán alapszik, Kis-Jakab Dóra úgy reagált, hogy a liberalizmus nem eltörölni akarja a pluralizmust, hanem hisz abban, hogy létezhet olyan alapvetés, amelyet minden polgár el tud fogadni. Ezt az alapvető világnézeti keretrendszert azonban úgy tűnik, nem lehet semlegesnek tekinteni, mert látható, hogy nem mindenki tudja elfogadni.

Szilágyi-Gál Mihály ezt azzal a példával világította meg, hogy vannak, akik számára az, hogy az abortusz kérdésében megadjuk a szabad választási lehetőséget, már önmagában elfogadhatatlan morális kiindulópont. Az ilyen különbségek miatt vetődik fel a kérdés, hogy lehetséges-e egyáltalán a liberalizmus megvalósulása a társas együttélés keretein belül. De már a megvalósulás mikéntje sem egyértelmű. Míg a szocializmusnak vagy a konzervativizmusnak határozott elképzelése van a jó életről, és meg tudják mondani, hogyan éljünk, hogy jó legyen nekünk, addig a liberalizmus erre lényegéből fakadóan képtelen. Hiszen a liberalizmus egy platformot kínál, amin belül bárkinek lehet saját felfogása a jó életről, amíg az nem sért másokat. A politikai liberalizmus jövője Szilágyi-Gál szerint azon múlik, hogy elő tud-e állni használható jóéletelmélettel, ami ugyanúgy alkalmazható a menekülttáborok lakói, a fundamentalista keresztények és az ortodox zsidók által is. Mert amíg a liberalizmus képviselői arra a kérdésre, hogy mit is akarnak ők tulajdonképpen, azt tudják válaszolni, hogy azt, hogy mindenki szabadon akarhasson, önmagában még nem elég határozott politikai alternatíva.

Miklósi Zoltán ezzel a nézettel nem egészen értett egyet, mert szerinte azért léteznek olyan kortárs liberális elméletek, melyek azt vallják, hogy meg tudják mondani a jó élet szükséges, de nem elégséges feltételeit, csak ezek jóval elvontabbak, mint a szocialista vagy konzervatív elképzelések. Tehát kialakítható liberális etika, de absztraktabb szinten. Miklósi szerint itt egyszerűen arról van szó, hogy a politikai liberalizmus még elhanyagolt területnek számít, Kis-Jakab Dóra pedig úgy összegezte az elhangzottakat, hogy a liberalizmusnak a politikában való jelenlét fenntartásához kevésbé elvont jóélet-elképzelést kell kialakítania.

5751397365_f69cc4dcd2_zLétezik-e illiberális demokrácia?

A következő körüljárandó kérdést Farkas Henrik úgy fogalmazta meg, hogy vajon szükségszerűen összetartozik-e a liberalizmus és a demokrácia. Szilágyi-Gál Mihály szerint a liberális demokrácia a fékek és ellensúlyok rendszere, ahol belső kontroll van a hatalom fölött, például a független bíróság és a szabad sajtó. Azonban létezik másfajta demokrácia is, mint a militáns demokrácia Németországban. Ezek a típusok különböző megoldások arra a problémára, hogy a demokrácia önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megvédje azokat, akik nem a többségi akarathoz tartoznak. Mikrostruktúrákat kell kiépíteni ahhoz, hogy az egyénnel ne történhessenek borzasztó dolgok. Ez annyit jelent, hogy attól, hogy valaki éppen a kisebbségi nézetet képviseli, még legyenek jogai.

Kis-Jakab Dóra csatlakozott ehhez az elképzeléshez, szerinte a liberális államforma csak demokrácia lehet, de egy demokráciának nem kell szükségszerűen liberálisnak lennie. Ezek az illiberális demokráciák nem tartják evidensnek az emberi és polgári jogok tiszteletben tartását vagy a hatalmi ágak szétválasztását. Így, bár az egyéni szabadság korlátozva van, attól még demokráciáról beszélünk. Ilyenek voltak például az ókori demokráciák. Amit viszont minden esetben garantálni kell egy demokráciában, az a politikai szabadság.

Miklósi Zoltán szerint viszont nincs egyértelmű konszenzus a demokráciának és a liberalizmusnak az elválaszthatóságáról. Ha elválaszthatónak tartjuk őket, akkor az előbbi a többség uralmát, az utóbbi pedig az egyén uralmát jelenti, a liberális demokrácia pedig a kettő kombinációja. De ha figyelembe vesszük, hogy a többség is folyamatok során képződik meg, akkor belátható, hogy a propaganda is létrehozhatja ezt a többséget, úgy, hogy a másik oldal nem is jut szóhoz. Ily módon az egyéni szólásszabadság korlátozása befolyásolja a többségi akarat formálódását. Tehát egy olyan rendszert, ahol bár a többségi akarat érvényesül, de korlátozva van a szólás- és a sajtószabadság, nemcsak liberális demokráciának nem nevezhetünk, de demokráciának sem.

Miklósi szerint az illiberális demokrácia512px-Dictatorial_democracy elnevezés abból a politikatudományi problémából fakad, hogy az utóbbi 20-30 évben olyan átmenetek jöttek létre diktatúra és demokrácia között, amelyekre egyszerűen nincsenek még bevett szakkifejezések. Ő ezeket inkább „demokratikus elemeket tartalmazó rendszernek” nevezi. Kis-Jakab Dóra válaszában kiállt az illiberális demokráciák létezése mellett, de abban egyetért Miklósival, hogy ezek általában törékeny, instabil, átmeneti jellegű rendszerek, melyek aztán az autokrácia felé mozdulnak el.

Mi ma a liberalizmus feladata?

Farkas Henrik végül a gyakorlatokra kérdezett rá: hogyan lehet kivitelezni a célként kitűzött egyenjogúságot, a társadalmi igazságtalanságok megszüntetését? Miklósi Zoltán szerint a liberalizmus immár 300 éves intellektuális hagyomány, és kialakulásakor elsősorban a politikai jogegyenlőség volt az elérendő cél. Azóta ez megvalósult, de a gazdasági berendezkedés reprodukálta a társadalmi hierarchiát, ezért most az a kérdés, hogy a mai kapitalizmusban milyen gyakorlati módon érhető el az egyenlőség liberális eszméje.

Kis-Jakab Dóra szerint a liberalizmust ma azért éri rengeteg kritika, mert az egész elmélet a stabil megélhetésű heteroszexuális fehér férfiakként körülhatárolható neutrális polgárokra lett kitalálva, az ő kiindulópontjukból lett kialakítva az egész eszmerendszer, ami még mindig inkább a saját intézményeinek kiterjesztésén fáradozik (például a házasság intézményének kiterjesztése a homoszexuálisok felé), új kulturális gyakorlatok beemelése helyett.

Miklósi Zoltán ugyanezt a problémát a globalizáció szempontjából értelmezi, szerinte a nemzetállami intézmények már nem elég erősek a globális piaccal szemben, a transznacionális intézményeknek pedig még nincs arra lehetőségük, hogy fellépjenek az igazságtalanság ellen. Megoldás lehet egy ilyen helyzetben a visszafordulás a nemzetállami intézményrendszerhez? Ha nem, akkor milyen transznacionális intézmények létrehozására van szükség? Ezek egyelőre teljesen nyitott kérdések, amelyekre a liberalizmus még nem tud választ adni.

 

Képek: (1.) pixabay.com, (2.) flickr.com, (3.) Wikimedia Commons, kiemelt: flickr.com