Levelet írt a CEU rektora a hallgatóiknak – Áder aláírta a lex CEU-t

A CEU vezetői levelet írtak az egyetemi polgároknak. Nem sokkal a levél nyilvánosságra kerülése után Áder János köztársasági elnök aláírta a törvényt.

A CEU rektora, Michael Ignatieff és rektorhelyettese, Liviu Matei az egyetemi hallgatóknak és oktatóknak írt levelükben bejelentették, hogy kidolgozott terveik vannak ebben a helyzetben is, annak érdekében, hogy biztosítani tudják a tanulást, a tanítást és a kutatást. A levélben megköszönik mindenkinek “azt a méltóságot, eltökéltséget, fegyelmet és hatékonyságot, amelyet az egyetemünk számára emberpróbáló időkben mutatott”. Hangsúlyozzák, hogy a CEU létét nem veszélyezteti semmi, az egyetem a politikai fenyegetettség ellenére is folytatni fogja a működését.

Az intézményvezetők megosztották azt is a levél címzettjeivel, hogy Washingtonból és Brüsszelből magasrangú hivatalnokok érkeztek a CEU-ba, ők segítik a munkájukat. Soros György alapító és az igazgatótanács elkötelezett az egyetemi oktatási-kutatási munkájának folytatása mellett. Mindenképpen szeretnék megtartani Budapestet bázisnak. Elmondják azt is, hogy a CEU mellett tüntető tízezrek bizonyították, hogy ez az egyetem a város része, és mindig is az marad.

A levél megszületésekor még Áder János köztársasági elnök döntésére vártak, a rektor szerint “a döntéstől függően azonnal kidolgozott jogi akcióba kezdünk Magyarországon és Európában, amellyel hosszú távú megoldást és azonnali jogorvoslatot keresünk”.

Nem sokkal ezután aláírta Áder János a lex CEU-ként elhíresült törvényt. Áder Jánosnak három lehetősége volt: aláírja a törvényt, visszaküldi a parlamentnek újratárgyalásra, vagy az Alkotmánybíróság felülvizsgálatát kéri. Áder János az aláírás mellett döntött, melyet az MTI-hez küldött közleményében így indokol: “a rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti.

Elmondja, hogy ne maradjon kétség afelől, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkéri a kormányt Áder, hogy az érintett intézményekkel “haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.”

A törvény aláírása miatt ma 20.30-tól a Sándor-palota elé szerveztek demonstrációt. További információt elérhető innen

Forrás: 444.hu, hvg.hu

Kiemelt kép: Vörös Tamás (ELTE Online) – a felvétel a tegnapi tüntetésen készült