A tegnapi tüntetés margójára – hogyan (ne) szervezzünk tüntetést

Április 4-én az Országgyűlés elfogadta a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását, ami ellehetetleníti a CEU-t. Az Oktatási Szabadságot csoport élőláncot szervezett az egyetem épülete köré, majd a hivatalos program végeztével a tüntetők nagy része átvonult a Kossuth térre.

Abban minden bizonnyal rekordot döntött az Oktatási Szabadságot csoport, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legtöbb embert tudta mozgósítani. Az eseményük résztvevő számlálója olyan gyorsan pörgött, mint mókus alatt a kerék. Sokan voltak viszont azok, akik a CEU épületéhez szervezett tüntetés helyszínével nem értettek egyet. Ha abból az alaptézisből indulunk ki, hogy egy tüntetés célja valamilyen hatás elérése, akkor puszta logikával belátható, célszerű a hatást befolyásoló tárgyhoz közel tartani azt. Mivel azonban az Országgyűlés már kora délután döntött a felsőoktatási törvényről, sem térben, sem időben nem tűnt úgy, hogy hatni tudnának választott képviselőinkre. Az esemény oldalán kevesen mulasztották el szóvá tenni, hogy ez így pont franckarikát fog érni.
Kicsivel öt után érkeztem a Nádor utcához, ahol már alakult az élőlánc. Aminek a szimbolikus jelentése valóban szép, hogy megvédjük a CEU-t, ugyanakkor erősen önámításnak tűnt, mivel éppen három órával korábban szavazták meg azt a jogszabály módosítást, ami egyértelműen bezárásra kényszeríti az intézményt.
S hogy miért gondolom azt, hogy így (ne) szervezzünk tüntetést? Egyrészt a terület, ahol a tüntetők tartózkodtak nagyon tagolt volt, nem lehetett látni hányan vannak, következésképpen a színpadot se. Nem volt olyan érzése a jelenlévőknek, hogy egy tömeget alkotnak. Az pedig, hogy az egész “műsort” lezavarták kevesebb mint két óra alatt… Ennél még a kivételes eljárásban elfogadott törvény módosítást is hosszabban véleményezték az Országgyűlésben.
De! Itt most közbeszúrnék egy gondolatot, aminek első ránézésre nem sok köze van a tüntetés szervezéshez, de utóbb remélem értelmet nyer. Tehát: régi megfigyelésem, hogy létezik egy úgynevezett “végeíz”. Ez van a harmadik Túrórudiban, az ötliteres popcorn utolsó szemében, és az egy kilógrammos kiszerelésű Fini gumicukor utolsó tíz dekájában. Egészen addig, amíg a “végeízt” meg nem ízleljük, úgy érezzük napestig tudnánk falni a fent említetteket. A tüntetés szervezői,(hogy tudatosan vagy sem az igazából lényegtelen) kihagyták a “végeízt”. Konkrétan a meghirdetett programzárás előtt tíz perccel befejezték a beszédeket, amikben főleg Áder Jánoshoz szóltak. Hogy lehetne így bármit elérni? És itt jön a csavar. Ugyanis amíg az ember meg nem ízleli azt a bizonyos “végeízt” addig zabál.
Így tehát negyed hétkor az emberek megindultak a Kossuth térre. Itt szembesült a tömeg azzal, mennyien is vannak valójában. Nem voltak kevesen. A Parlament lépcsőihez érve, egy megafon járt kézről-kézre, amit néha gyorsabban is továbbadhattak volna, mert időnként elképesztő blődségek keltek szárnyra a hangtölcsérből. Az viszont kifejezetten erős pillanat volt, amikor egyesével felolvasták azon képviselők neveit, akik szavazatukkal támogatták a felsőoktatási törvény módosítását.
A legutóbbi tüntetésen elmaradt Orbán takarodjozás, most pótlásra került, de szerencsére most sem ez volt a fő csapása a rigmusoknak. A legtöbbször, a már jelszóvá vált “szabad ország, szabad egyetem” hangzott el, illetve felszólították Áder Jánost, hogy esküjének eleget téve, gyakorolja az alkotmányos vétó intézményét. További kívánalom volt, hogy az EU-s zászlót tűzzék ki az Országházra. Ezt a törekvést végül is siker koronázta. Kunhalmi Ágnes kihasználva ablaka tájolását és az öt perc hírnév csábítását, kilógatta unió zászlaját a Parlament ablakából.
Az emberek többsége fél nyolc magasságában, a Himnusz és a Szózat eléneklése után kezdett hazaindulni. Így ők már lemaradtak arról a kínos pillanatról, amikor az oroszlán szoborra felkapaszkodó és zászlót lengető lány a Törd a kerítést című mozgalmi dalt kezdte lejátszani a megafonon. A maradók deák téri hangulatot teremtettek és a földön ülve, sörözgetve beszélték ki a történteket.
Összességében ez is egy jóhangulatú, kulturált demonstráció volt, ahol a jelenlévők higgadtan, de határozottan hozták a világ tudomására véleményüket.

A cikkben közölt nem tényszerű állítások kizárólag a szerző véleményét tükrözik.

Kiemelt kép: Vörös Tamás (ELTE Online)