Mi törjük a jeget déli szomszédjainknál is

Rengeteget dolgoztak itthon is a jégtörő hajók az elmúlt hetek rendkívüli fagyos időjárása miatt. Tőlünk délebbre Szerbiában és Horvátországban is sok gondot okoz a hideg a folyókon is. A pár napos enyhülést, amit itthon is tapasztaltunk, azonban újabb hideg követi, ezért a Szerb Kormány Magyarországtól kért segítséget.

Óriási károkat okoztak a Dunán úszó jégtáblák Szerbiában, a jég megrongálta a kikötött hajókat és az úszó kávézókat, ezért a jégdugók feltörésére Magyarország két jégtörő hajót küld déli szomszédjához – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn.

Szerbiának csupán egyetlen használható jégtörő hajója van, így  a korábbi években is Magyarországtól kért segítséget, illetve magyar hajókat bérelt ki a jég feltörésére. Az illetékesek elmondták, hogy a Duna zajlásának megkezdése előtt figyelmeztették a hajók és csónakok tulajdonosait, hogy időben gondoskodjanak járműveik védelméről, ám ezt nem mindenki tette meg.

A Duna és a Száva szerbiai szakaszán már egy hete betiltották a hajózást, a folyók nagy része ugyanis befagyott.
Szerbiában hétfőtől újabb hideghullámra lehet számítani – közölte az országos meteorológiai szolgálat. A várakozások szerint az utóbbi néhány nap enyhébb időjárását péntekig ismét fagyok váltják fel, a hőmérséklet -4 és -10 Celsius-fok között alakul, és havazásra is számítani lehet.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a két magyar jégtörő hajót a Duna közös szerb-horvát szakaszán vetik be, miután szombaton a horvát és a szerb fél is jelezte, hogy a kialakult torlaszok miatt jégtörésre van szükség Magyarország déli határa és Vukovár között.

Apatin térségében 2000, Dálya térségében 200 méter hosszan alakult ki álló, illetve lassan mozgó jégtorlasz. Magyarország hétfő reggel – összesen 15 emberrel a fedélzeten – indította útnak a Baján állomásozó “Jégtörő XI.” és a “Jégtörő VI.” nevű hajóit, amelyek előreláthatólag már kedden munkához látnak.

 

Forrás: MTI

Kép: Máthé Zoltán / MTI

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]