Most érdemes moziba menni

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Cinema City Filmünnepet, melynek köszönhetően október 6. és 9. között 750, illetve 950 forintért ülhetnek be a mozirajongók a Cinema City 19 mozijába. Több mint 40 film közül választhatnak, és ezek között olyanok is szerepelnek, amiket még senki nem láthatott a mozivásznon. A továbbiakban Kovács Zsófia cikkét olvashatjátok.

Négy premiert lesz lehetőség megtekinteni; a Kubo és a varázshúrok, a Pizsamaparti, a Lány a vonaton és a Virsliparti című filmet. Ezenkívül három bemutatás előtti műsoron is részt lehet venni, mégpedig az Aladdin legújabb kalandjain, a Belle és Sébastien – A kaland folytatódikon, valamint a Lángelméken.

A Filmünnep honlapján megtalálható az esemény részletes programja, a Filmünnep TV élő közvetítésén keresztül pedig több mint 50 beszélgetés és előzetes érhető el. Két közönségtalálkozót is szerveznek a rendezvény idejére, az egyiket a Wellhello zenekar tagjaival, Fluor Tomival és Diazzal, a másikat pedig Szabó Simonnal, az Ebéd előtt című díjnyertes rövidfilm készítőjével.

Forrás: hvg.hu, delmagyar.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]