Közel száz külföldi hallgató vesz részt az ELTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem programjain

Idén augusztus 1-26. között, immár huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre az ELTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem. A résztvevő külföldi hallgatók az ELTE BTK Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszékén végzett nyelvtanároktól tanulhatnak magyarul, kezdőtől a mesterszintig. A hallgatók a nyelvórákon kívül előadások és szabadidős programok keretein belül a magyar kultúrával és történelemmel is megismerkednek.

Az ELTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemen idén közel száz külföldi hallgató ismerkedhet meg a magyar nyelvvel, kultúrával és történelemmel. A hallgatók a világ huszonhét országából érkeztek, a legtöbben Németországból, Kínából, az Egyesült Államokból, Ukrajnából, Nagy-Britanniából, Japánból és Lengyelországból.

A nyári egyetem hétfőn megtartott ünnepélyes megnyitóján Erdődy Gábor nemzetközi ügyekért felelő rektorhelyettes, Borsodi Csaba, a Bölcsészettudományi Kar általános ügyekért felelős dékánhelyettese, valamint Szili Katalin, a BTK Magyar mint Idegen Nyelv Tanszékének habilitált egyetemi docense, a nyári egyetem szakmai vezetője köszöntötte a résztvevőket. A külföldi fiatalok a We Love Budapest jóvoltából bepillanthattak a fővárosunk által kínált kulturális és szabadidős tevékenységekbe is.

A vendég diákok a négy héten át tartó nyári egyetem nyelvkurzusain az ELTE BTK Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszék végzett hallgatóitól tanulhatnak magyarul kezdő-újrakezdő szinttől a haladón át a mesterszintig. A nyelvismeret megszerzésén kívül előadásokat hallgathatnak az ELTE oktatóitól a magyar kultúráról, történelemről és művészetről. Délutánonként és hévégente pedig szabadidős programokon belül ismerhetik meg Budapestet és Magyarországot: a külföldi hallgatók szervezett sétákon, múzeumlátogatásokon és egynapos kirándulásokon vehetnek részt.

A nyári egyetem részletes angol nyelvű programját, valamint az oktatók névsorát IDE KATTINTVA találjátok meg.

Forrás: elte.hu
Kép: elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]