Találkozzunk újra a nyár leghosszabb estéjén! – Múzeumok Éjszakája a Bölcsészkaron

Június 25-én 15 és 21 óra között ismét megrendezésre kerül a Múzeumok Éjszakája programsorozat az ELTE Bölcsészettudományi Karának kampuszán (Múzeum krt. 4–8.) Az érdeklődőket a szervezők különböző tudományos, illetve szórakoztató programokkal várják.

A Múzeumok Éjszakája idei tematikája szerint a hősök, az újítók és a felfedezők kerülnek a középpontba. A történeti séták során a látogatók többek közt Trefort Ágostonnal és Eötvös Loránddal, valamint a két világháború egyetemi hőseivel ismerkedhetnek meg. Előadásaink a 100 éve elhunyt Ferenc Józsefről és Görgei Artúrról emlékeznek meg, új szempontokat felvetve. Az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán az Eötvenhat című filmet vetítjük, illetve a téma kapcsán a legújabb kutatási eredményekről is tudomást szerezhetnek az érdeklődők.

A történelem mellett az Iranisztikai Tanszék szervezésében Perzsa kincsek, magyar kincstárak – Magyar kincsek, perzsa kincstárak címmel egy művészettörténeti előadásra is sor kerül a délután folyamán, a Konfuciusz Intézet szervezésében pedig a látogatók kipróbálhatják a kínai sakkot, a kínai szépírást, játszhatnak qianzit, ami a kínaiak „tollaslabdája”, illetve autentikus kínai teát is kóstolhatnak.

A program során lehetőség lesz a Mistory és a Történeti Intézet által készített telefonos applikáció kipróbálására is, amely a szabadkőművesek világába kalauzolja a vállalkozókat.

A gyermekeket ugróiskolával, királyi fotózással várjuk.

A kampuszon működő Műhely Café ezen a napon frissítővel, sütikkel és különleges kedvezményekkel várja a látogatókat.

Az est a Drywing együttes koncertjével zárul a Könyvtár Klubban.

Az esemény részletes programja elérhető a Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapján és az ELTE BTK Új – és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék Facebook oldalán.