Béremelésre és könnyebb előmenetelre számíthatnak a pedagógusok

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondása szerint meg szeretnék becsülni a tanárok munkáját, így a bérük a jövő évi költségvetés alapján emelkedni fog. Egyébként az az oktató-nevelő munkát segítők is béremelésre számíthatnak. Ráadásul például a nyugdíj előtt hét évvel álló pedagógusokat automatikusan át fogják sorolni a pedagógus I-ből a II-be.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nemrég bejelentette: 3,5%-kal fognak nőni a keresetek, ez a pedagógusoknak 38,5 milliárdos többletet jelent, ezzel inkább az 50 százalékhoz fog közelíteni a pedagógusbérek növekménye. Konkrétan ez azt jelenti, hogy például

– akinek főiskolai végzettsége van, és 2011-ben 122 ezer forintot keresett, jövőre 182 700 forintra számíthat,

– aki három-öt év gyakorlattal, egyetemi diplomával rendelkezik, az a 2011-es 135 975 forint helyett 243 600 forintra,

– aki pedig 18–20 év gyakorlattal és egyetemi diplomával rendelkezik, annak a bére 172 882 forintról 304 500 forintra fog emelkedni.

Az államtitkár szerint ezzel céljuk, hogy megbecsüljék a pedagógusok munkáját.

Elmondta azt is, hogy köznevelésre 130 milliárddal többet fognak fordítani jövőre, 2010-hez képest pedig 455 milliárddal több jut erre a területre. Tehát ennek az összegnek a nagy része – pontosan 265 milliárd – a pedagógusbérekben jelenik meg.

104 milliárdot pedig az intézmények fenntartására fogják fordítani. Egyébként nem csak a pedagógus végzettséggel rendelkezők örülhetnek, hanem az oktató-nevelő munkát segítők is  10%- os béremelésre számíthatnak, aminek egy bizonyos része fix, egy része teljesítményfüggő lesz.

Továbbá az 1,4 milliárdos többlet tartalmazza a pedagógusok előmenetelének, a pedagógus I-ből a II-be, mestertanári fokozatba lépésnek a finanszírozását is. A nyugdíj előtt hét évvel álló pedagógusoknak nem kell majd ebben a minősítésben részt venniük, őket automatikusan átsorolják majd.

Forrás: Edupress

Kép:www.technokrata.hu