Ösztöndíj a több ELTE-s képzésben résztevők számára

Ebben a félévben is lehetőségetek van a párhuzamos képzés kompenzációjának megpályázására, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottsága már kiírta a pályázatot.

A pályázatban azok a hallgatók vehetnek részt, akik egyidejűleg vesznek részt az ELTE két szakán – akár ugyanazon a karon – folyó képzésben, amelyből legalább az egyiken önköltséges/ költségtérítéses státuszban vannak, valamint az alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:

  • aktív hallgatói jogviszonyban egyik képzésén sem haladta meg a félévekben számolt képzési időt,
  • a költségtérítéses/önköltséges képzésén nem tanulmányi okból történő átsorolással vált költségtérítésessé/önköltségessé,
  • a költségtérítés/önköltség megfizetése alól nem kapott mentességet, vagy azt a kar vezetője nem mérsékelte,
  • a költségtérítés/önköltség befizetőjének az erről kiállított számla alapján a hallgató minősül.

A pályázat benyújtására a Neptunban van lehetőség, az Ügyintézés menüben a Kérvények menüpont alatt. A pályázat benyújtásának időtartama  2016.05.23. (hétfő) 08:00 2016.05.27. (péntek) 16:00. A hiánypótlásra pedig 2016.06.01. (szerda) 16:00-ig van lehetőség. A támogatás mértéke nappali tagozatos hallgatók esetén maxium a költségtérítés/önköltség mértékének 80%-a, míg a levelező vagy esti képzésben tanulók  esetén az költségtérítés/önköltség maximum 50%-a lehet.

A pályázat kiírásában további információkat találtok a pontrendszerről, a szükséges igazolásokról, illetve a benneteket érintő egyéb szabályokról.

Forrás: ehok.elte.hu
Kép forrása: static.seattletimes.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]