Egyre több a látogatója az ELTE életvezetési tanácsadójának

2015 őszén az egyetemi életvezetési tanácsadást az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó, az IK Diáktanácsadó és az ÁJK Diáktanácsadó végezte. Január 1-től indult el a TáTK és a TTK Diáktanácsadója. Az életvezetési tanácsadóban dolgozó pszichológusok személyes élethelyzetekből fakadó – családi, párkapcsolati, életkori – problémák, krízisek esetén támogatják a hallgatókat, valamint az egyetem dolgozóit. A szolgáltatás teljesen anonim és ingyenes.

Az egyetem pszichológiai tanácsadását bármelyik karról igénybe vehetik az ELTE hazai és külföldi hallgatói. 2015 novemberében az országban elsőként az egyetemi dolgozók számára is elérhetővé vált az ingyenes pszichológiai tanácsadás a PPK Életvezetési Tanácsadóban. Az első félévben 198 magyar hallgató, 33 nemzetközi hallgató 748 ülésben vette igénybe az ingyenes pszichológiai tanácsadást. Az első félévben 21 kliens jelentkezett a dolgozók közül egyéni tanácsadásra. A tapasztalatok szerint komoly az igény a tanácsadásra, a jövőben ezért szeretnék a kapacitásokat bővíteni.

Az életvezetési tanácsadóban dolgozó pszichológusok személyes élethelyzetekből fakadó – családi, párkapcsolati, életkori – problémák, krízisek esetén támogatják a hallgatókat, valamint az egyetem dolgozóit.

ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó

  • E-mail-cím, bejelentkezés: tanacsado@ppk.elte.hu
  • Honlap: www.tanacsadas.elte.hu
  • Helyszín: 1071 Budapest, Damjanich u. 41–43. C/114, ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, D épület -119.), ELTE PPK (1064 Budapest, Izabella u. 46.)

Kari tanácsadók elérhetőségei:

Cikk forrása: elte.hu

Kép forrása: google.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]