Több pénzt kapnak az Erasmus hallgatók

Jól jártok, ha a következő tanévtől tervezitek a külföldi tanulást, ugyanis a 2016/2017-es tanévtől magasabb ösztöndíjat kaphatnak az Erasmus+ programban részt vevő magyar hallgatók. A Tempus Közalapítvány arról adott tájékoztatást, hogy akár 100 euróval is megemelkedhet a kint tanuló hallgatók havi ösztöndíja.

Az Erasmus+-program 2014-es induláskor az Európai Bizottság a megélhetési költségek alapján három kategóriába sorolta a programban részt vevő országokat, és szabott egy felső határt a legdrágábbnak számító országokban tanulóknak adható maximális összegnek. A Tempus Közalapítvány legutóbbi döntése alapján a másik két kategóriába tartozó 21 ország magyar Erasmus hallgatói is havi 50-100 euróval magasabb ösztöndíjat fognak kapni. Ha például Németországba, Spanyolországba, Hollandiába, Lengyelországba vagy Máltára tervezed a külföldi félévedet, akkor te is több pénzből tudsz majd gazdálkodni a 2016/2017-es tanévtől.

A megemelt összeg remélhetőleg még több hallgatót fog motiválni, hogy bekapcsolódjon a legnépszerűbb uniós mobilitási programba és szerencsét próbáljon egy külföldi egyetemen. Ezt kiegészítő támogatásokkal is segítik: az ösztöndíjon felül a következő tanévben várhatóan több mint 600 magyar Erasmus hallgató részesülhet havi 100 euró szociális támogatásban, és évente 20–30 fő kaphat támogatást tartós betegségéhez kapcsolódó extra kiadásai miatt.

Jelenleg 53 magyar felsőoktatási intézménynek vannak Erasmus-kapcsolatai, és hazánkból évente 4300 hallgató vesz részt a programban. A pályázás feltételeiről és a jelentkezési határidőkről a kari Erasmus koordinátorokat keressétek!

forrás: edupress.hu
kép: erasmus.kilis.edu.tr

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]