A hétköznapok hősei: a véradók

Nagyjából állandó a hazai véradók és véradások száma, de mindkettőből többre volna szükség – tudósította az MTI Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójának az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában elhangzott szavait. A statisztikák szerint évi 180 ezer liter vér összegyűjtéséhez járulnak hozzá a mindennapokban jót cselekedni vágyó emberek. Ebből mintegy 14 ezren az Országos Felsőoktatási Véradóverseny keretében, amelyben az ELTE jelenleg csupán az 5. helyen áll a kategóriájában. Amennyiben egészségügyi vagy egyéb probléma miatt nem tudsz vért adni, akkor is hasznossá teheted magad ezen a téren. Azt kérdezed, hogyan? A továbbiakban erről is lesz szó.

Kezdjük azzal, hogy évente 54-55 ezren csatlakoznak a véradók táborához. Érdemes belevágni! Ahhoz, hogy véradó lehess, csupán egészséges 18-65 év közötti, 50 kilót meghaladó testsúlyú személynek kell lenned, illetve magaddal vinned személyidet és a TAJ-számodat. Ez utóbbiról nem kell hivatalos igazolás vagy maga a TAJ-kártya, akár bemondás alapján is be tudnak írni a rendszerbe. Amennyiben tetoválást, testékszert csináltattál mostanában, akkor félévet ajánlott még várni a véradással, illetve nőknek menstruáció alatt, terhesség, szoptatás idején nem javasolt részt venni.

A véradással te is jól jársz, hiszen azt egy orvosi vizsgálat előzi meg, így visszajelzést kapsz egészségügyi állapotodról. Ezen felül egy szűrővizsgálat is készül, amely után értesítést kapsz, ha bármi problémát találnak, ezáltal kiderülhet olyan betegség is, amelyről nem is tudtál, és a későbbiekben nagyobb problémát okozhatott volna. Akik nem felelnek meg a feltételeknek, azok is segíthetnek: az ő jelentkezésüket is várják az önkéntes csapatba.

2006 óta a Magyar Vöröskereszt egy speciális véradókamiont is működtet, ami minden évben több ezer kilométert tesz meg. Üzembe helyezése óta 40 ezer ember nyújtotta rajta segítő karját véradásra, ezzel 120 ezer embernek nyújtva segítséget.

Továbbá mi magunk is szervezhetünk véradást városunkban, munkahelyünkön, rendezvényeinken. Ehhez  csupán egy 42 négyzetméteres világos, levegős terület szükséges. További információért vedd fel a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszt csapatával, megyénkénti elérhetőségüket megtalálod a veradas.hu oldalon!

Forrás: MTI, veradas.hu
Kép: Ments életet, Adj vért

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]