Amikor az év szava nem egy szó

Az Oxford internetes szótár szerkesztői meglepő bejelentéssel álltak elő: 2015-ben nem egy szót választottak meg az év szavának, hanem egy emotikont. Az érzelmek kifejezésére szolgáló piktogramok közül a sírva nevető sárga fejecske lett a nyertes befutó.

A sírva nevető hangulatjel nem véletlenül került a dobogó felső fokára: az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban ugyanis ezt használták a legtöbbször ebben az évben. A SwiftKey által készített statisztikai adatok alapján tavaly még csupán az emberek 4%-a használta, ez a szám pedig idén felkúszott 20%-ra. A dobogó második helyére a puszilva szívet küldő emotikon került.

A szerkesztők azzal indokolták döntésüket, hogy a hangulatjelek 1999 óta egyre népszerűbbek, 2014-re pedig már nem csak privát beszélgetésben, fórumokon és személyes bejegyzésekben lehet velük találkozni – gyakorlatilag ugyanis mindenhol ott vannak az interneten.

Az internetes Oxford szótárat az Oxfordi Egyetem sajtóosztálya készíti és a modern internetes kommunikációban elterjedt kifejezésekre vadászik évek óta. Így lett 2014-ben nyertes a vape, ami az elektromos cigaretta párájának ki- és belégzését jelenti, 2013-ben a selfie, 2012-ben pedig a GIF.

Az emoji, azaz az emotikon eredeti japán neve már 2013-ban bekerült a nyomtatott, illetve az online Oxford szótárba. Az első emoji-t Shigetaka Kurita alkotta meg, akinek mindössze annyi célja volt, hogy hatékonyabbá, tömörebbé és szórakoztatóbbá tegye a digitális kommunikációt.

Forrás: nol.hu

Kép forrása: fastcodesign.com