Változik a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe

Az MTI október 15-i közleménye szerint 202 javaslat érkezett a Nemzeti Pedagógus Kar tagjaitól az etikai kódex tervezetéhez. Várhatóan több ponton változni fog a kódex tartalma a pedagógusok munkán kívüli és munkában tanúsított viselkedése és lelkülete szempontjából is. Bővebben Horváth Péter, a kar elnöke adott információt az MTI-nek a már kialakulófélben lévő változtatásokról.

Horváth Péter szerint a vélemények feldolgozása még folyamatban van, így azt, hogy mely pontok fognak változni, még nem lehet pontosan tudni, ezekre a kódexet előkészítő munkacsoport tesz majd javaslatot. Az azonban már sejthető, hogy az alaptörvényre való direkt utalás kikerül a tervezetből, valamint a munkahelyen kívül is a köznevelésbe vetett bizalmat erősítő magatartás és a szélsőséges, másokat megbotránkoztató megnyilvánulásoktól való tartózkodás is.

Valószínűleg nem kap helyet a kódexben az elszürkülés és a kiégés elleni küzdelemre való törekvés sem, azonban bekerül a tervezetbe az, hogy a pedagógusok munkájukat a nemzet érdekében végezzék, kiemelten figyelembe véve a gyermekek érdekeit. Új pontként szerepel majd a döntések a józan ész és az emberiesség alapján való meghozatala.

A változtatások véglegesítésére november 14-én kerül majd sor, amikor a Nemzeti Pedagógus Kar országos küldöttgyűlése kétharmados szavazattöbbséggel dönt róluk.

Forrás: MTI
Kép: translatemedia.com