Módosulhat az államvizsgázás határideje

Az új törvénymódosítás szerint pontosításra kerülhet az a rész a felsőoktatási törvényben, miszerint az abszolutórium megszerzése után 5 évvel kötelező letenni az államvizsgát, másképpen az érintett hallgató elesik a diploma megszerzésének esélyétől.

Ahogy az Eduline is megírta csütörtökön, sok hallgatónak okozhat nehézséget tanulmányai befejezésére nézve a szeptemberi törvénymódosítás a felsőoktatási törvényben. A szabály szerint ugyanis – amely egyébként a 2005-ös törvény része – az abszolutórium megszerzését követő minimum 5 éven belül meg kell szerezni az államvizsgát is. Így a 2010 és 2011 fordulóján abszolváló hallgatók közül az a néhány száz, akinek még szakdolgozata és záróvizsgája teljesítésre vár, kellemetlen helyzetbe kerültek a rövid határidő miatt, hiszen 2016 januárjában végezniük kell képzésükkel, vagy elvesztik a diplomaszerzés esélyét.
Maruzsa Zoltán, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal vezetője pénteken elmondta, a cél az, hogy az 1993-as törvény szerint tanulmányaikat megkezdett hallgatók 2016 szeptemberéig kötelező jelleggel megszerezzék diplomájukat. Hozzátette, az 5 éves határidő módosításra kerülhet, ám ez a fent említett fő cél nem változhat. Szükségessége abban rejlik, hogy mivel az 1993-as törvény nem szabott határt a tanulmányok lezárására vonatkozóan, s az akkor kezdett hallgatók közül több tízezren még most sem szereztek diplomát, így ők még mindig a rendszerben vannak, ám nagy részük minimum 10 éve be sem tette lábát az egyetemre, sőt, oklevele megszerzéséről is letett. Az érintett hallgatókat egyébként többször keresték az intézmények, de alig volt olyan, aki válaszolt. Ezért látták fontosnak, hogy lépéseket tegyenek az ügy érdekében, s a probléma minél hamarabb megoldódjon.
A felsőoktatási törvénymódosításról, amely a közeljövőben a parlament elé kerül, a Felsőoktatási Kerekasztal szerdai ülésén már egyeztettek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával.

Forrás: eduline.hu
Kép forrása: nypost.com