Figyelem, figyelem! Gyakornoki program!

Roma hallgatóknak indul gyakornoki program a Design Terminál és a Jezsuita Roma Szakkollégium közös szervezésében. Augusztus 11-én írta alá a stratégiai együttműködést Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium (JRSZ) rektora és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója. A projekt célja, hogy a felsőoktatásban tanuló roma hallgatók megismerkedjenek a digitális gazdaság, a tervező szakmák és az urbanisztika szakterületeivel, illetve az ezen a területen működő ágazatokkal és vállalkozásokkal.

Böszörményi-Nagy Gergely szerint „a magas hozzáadott értéket előállító ágazatokban, így a kreatíviparban is ott a helyük a tehetséges roma fiataloknak”. Az ügynökség a magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős, továbbá céljuk, hogy a digitális gazdaság, a formatervezés és a várostervezés ágazataiban tevékenykedő, magas hozzáadott értéket előállító hazai vállalkozások sikerrel érjék el a globális piacot.

A JRSZ a budapesti felsőoktatásban tanuló roma hallgatókat fogja össze, és támogatja a tehetséges diákok kibontakozását, valamint a társadalmi hátrányokkal küzdők esélyeinek kiegyenlítését. „A Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói már bizonyították, hogy a legtehetségesebbek közé tartoznak. Az együttműködés lehetőséget nyújt számukra, hogy tapasztalatot szerezzenek és a megszerzett tudásukkal a versenyszférában is sikereket érjenek el” – Nyilatkozta Antal István.

Forrás: www.edupress.hu
Kép: researchet.wordpress.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]