Helyi igényeknek megfelelően jönnek létre az új képzési központok

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre azt a választ adta, hogy várhatóan hat-nyolc városban jöhet létre közösségi felsőoktatási képzési központ. Az Országgyűlés ez év júliusában fogadta el a nemzeti felsőoktatásról szóló törvénymódosítást, melynek egyik kiemelt célja a felsőoktatási intézmények a piachoz és a helyi közösségekhez való illeszkedése, valamint a törvény ezen módosítása rendelkezik a közösségi pontok létrehozásáról is. A változások 2015. szeptember 1-jén lépnek hatályba.

Rétvári Bence az Ikotity Istvánnak adott válaszában így nyilatkozott: az Emberi Erőforrások Minisztériuma folyamatosan egyeztet a helyi önkormányzatokkal és a társadalom egyéb szereplőivel, valamint a térségben jelenlévő vállalatokkal a képzési felsőoktatási központok lehetséges megvalósításáról. Arra törekednek, hogy a kihelyezett képzések a közösség igényeit szolgálják, mely elősegítené a helyi gazdaság működtetéséhez szükséges szakember-utánpótlást. A felsőoktatási központok megjelenésével a hátrányos helyzetben lévő térségekben népességmegtartó, gazdaságélénkítő és közösségformáló hatást érhetnének el. Egy-egy központ képzési profiljának kialakításában több felsőoktatási intézmény is részt vehet.

2014-ben a 2007-2013-as támogatási időszak maradványforrásait felhasználva TÁMOP pályázatot hirdettek, melynek keretében többek között a közösségi felsőoktatási képzési központok létrehozását támogatják. A pályázat eredményei alapján Salgótarjánban, Békéscsabán és Kisvárdán kezdődhet meg a központok előkészítése, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkárságának szakmai koordinációja mellett. Ezen felül további egyeztetések indultak az ózdi és sátoraljaújhelyi önkormányzatokkal.

Továbbá Rétvári Bence jelezte: 2016-tól az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretein belül is lehetőségük lesz a felsőoktatási intézményeknek forrásra pályázni, melyről a felsőoktatási intézmények, a helyi önkormányzatok és a tárca között már folyamatosan zajlanak az egyeztetések.

Forrás: eduline.hu, edupress.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]