Önköltséges hallgatóknak járó ösztöndíjak

Az önköltséges képzésre felvett hallgatóknak sem kell aggódniuk, az alábbiakban számos olyan támogatásról írunk, amelyet nem csak az állami ösztöndíjjal tanulók pályázhatnak meg.

Az Út a felsőoktatásba ösztöndíj a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve az utógondozásban részesült diákok tanulási lehetőségeit segíti, kiemelt célja az esélyegyenlőségek javítása. A 2015/2016-os tanévben bárki megpályázhatja, aki alap-, mester-, vagy osztatlan szakon kezdi meg tanulmányait és azonos szintű végzettséggel nem rendelkezik. A pályázat kiírása szeptember hónapra várható.

A Bursa Hungarica támogatás egy részét a hallgató lakhelye szerinti önkormányzat, míg másik felét a felsőoktatási intézmény biztosítja. Összege 5 és 10 ezer forint között mozog, az ösztöndíjat pedig minden ősszel a felelős önkormányzat (települési vagy megyei) írja ki.

Az osztatlan tanárszakosok továbbá a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra is pályázhatnak, a támogatás összege 25-75 ezer forint között alakul az első két félévben, utána pedig kreditindex alapján jár a megfelelő juttatás a hallgatóknak.

Végül ne feledkezzünk meg a köztársasági ösztöndíjról sem, amelyre az elsőévesek ugyan nem, de mindazok pályázhatnak, akiknek legalább két lezárt félévük és 55 összegyűjtött kreditjük van. A kiemelkedő teljesítményű hallgatóknak a támogatás 10 hónapra szól, és minden év júniusában vagy júliusában írja ki az adott felsőoktatási intézmény.

Mindezek alapján megéri az őszi pályázati időszakban az önköltséges hallgatóknak is tájékozódni, mivel számos ösztöndíjprogram segíti a tanulásukat.

forrás: eduline.hu
kép forrása: dumblittleman.com