Puskás Petiék Velencén önkénteskedtek

Puskás Peti most először áll át a túloldalra: az EFOTT-ozó közönség sorai helyett
a színpadra. A fesztiválrajongó öccsével, Danival és az Óbudai Egyetem
önkénteseivel nemrégiben Velencére látogatott, hogy a július 14-19. közötti
időszakra már biztosan virágba boruljon a város. Mint kiderült, az énekes szívesen szakít időt egy kis
kertészkedésre kedvesével közös lakásában is.

A The Biebers-t mára már senkinek sem kell bemutatni. A zenekar számos klubkoncerten van túl, idén
pedig fesztiválhódításra indulnak, színpadképüket egy diszkófával egészítve ki. Puskás Peti
mindennapjait így érthető módon a zenekari teendők és próbák teszik ki, ugyanakkor jó célokra mindig
szakít egy kis időt. A napokban például zenekari társaival Velence egyik körforgalmát „efottosították”.

“Városi gyerek vagyok, így a kertészkedés nem tartozik a mindennapi elfoglaltságaim közé. De a
barátnőmmel úgy gondoltuk, hogy kell valami, ami feldobja kicsit a lakást, így beszereztünk két cserepet:
az egyikbe néhány klassz kis virágot, a másikba pedig praktikusan fűszernövényeket ültettünk. Nagyon
jó érzés ránézni és tudni: ezeket mi nevelgettük. Saját fűszerrel ízesíteni az ételeinket pedig még egy
pluszt ad a közösen főzött ételhez”
– állítja Peti, aki öccsével, Danival ezúttal arról gondoskodott, hogy a Velencére érkező rendezvény neve a levegőből is jól látható legyen.

“Velencén 5000 virágot ültettünk, amelyek az EFOTT40 feliratot formázzák. Az egész zenekar nagy
természetvédő, olyannyira, hogy a fellépéseinkre, a tökéletes színpadkép megalkotásához egy
csodálatos, 2,5 méter magas diszkófát is bevetünk
– kezdte a frontember. – A The Biebers életében ez
lesz az első fesztiválos nyár, úgyhogy talán mondanom sem kell, mennyire várjuk. Az EFOTT-on már
többször voltam résztvevőként, de most először állok majd itt színpadon, úgyhogy Danival virágültetés
után kicsit fel is mértük a terepet”
– mondta el Peti.

Az énekest egyébként régi élmények is kötik a térséghez: “Gyerekkorunkban szinte minden hétvégén ide jártunk, rengeteg emlékünk fűződik ide. A legmaradandóbb talán az, amikor szó szerint katicainvázió volt a strandon. Több százezer kis bogár repkedett körülöttünk, és körülbelül egy perc után vissza kellett szállnunk a kocsiba, mert nem tudtunk tőlük arrébb menni. Elképesztő élmény volt.”

Bár katicainvázióra a szervezők semmiképp sem számítanak, az elképesztő élményt a The Biebers és a
többi fellépő mellett, megannyi turisztikai és gasztronómiai program, kertmozi és számos sportélmény
garantálja majd a velencei Vizi Várnál.

EFOTT – csak szabadon…