Semmire sincs garancia – veszélyben a Corvinus

Körülbelül ezren gyűltek össze ma a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán, hogy megtudják: tényleg darabokra szedi-e a kormány az egyetemet.

Mint arról korábban beszámoltunk, egyes források arról beszéltek, hogy a Corvinus három karát, a Kertészettudományi, az Élelmiszertudományi és a Tájépítészeti Kart más egyetemekhez csatolják (akár Hódmezővásárhelyre is), ugyanis a Villányi úti ingatlanokat és arborétumot a kormány eladná – a Budai Vár felújításához kell a 7,3 hektáros terület ára.

A ma délutáni hallgatói és dolgozói állománygyűlésen körülbelül ezren voltak a Budai Campuson, de az egyetem rektora, Rostoványi Zsolt és a kancellár, a dékánok sem tudtak információval szolgálni – ez azért is különös, mert a gyűlést az intézmény vezetősége hívta össze pár nappal korábban.

A fórumra Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt is meghívták, de ő nem kívánt részt venni rajta – arra hivatkozott, hogy csak néhány hét múlva lesznek olyan állapotban az átalakítások, hogy azokról beszélni lehessen. Jelen volt ugyanakkor a Corvinus rektora, dékánjai, oktatók és hallgatók is, valamint az egyetem kancellárja, Pavlik Lívia is.

Rostoványi Zsolt csupán a reményeit tudta kifejezni, hogy egyben marad az egyetem, de megnyugtató dolgot nem tudott mondani – megpróbál támogatókat szerezni más felsőoktatási intézményekből és az államtitkárok és -helyettesek, miniszterek között is.

Dr. Hegedűs Attila, a Kertészettudományi Kar dékánja mondta: “Semmiféle garanciánk nincs arra, hogy ha elhangzik valami, másnap nem annak az ellenkezője fog bekövetkezni”, hiszen, mint elmondta, néhány hete Palkovics Lászlóval és helyettesével, Maruzsa Zoltánnal azt beszélték meg, hogy az agrárképzésben nem lesznek komoly változások – pár nappal később derült ki az osztatlan agrárképzés tervezete.

A BCE Hallgatói Önkormányzata online petíciót indított az egyetem védelméért, melyet már több mint 6000-en írtak alá, az ebben megfogalmazottakat erősítette meg a HÖK-elnök a fórumon is. Úgy látják, hogy a karok kiszervezésével a képzések jövője is bizonytalanná válik, írta a VS.

Pavlik Lívia kancellár jelenléte talán némiképp megnyugtató lehetett, de pontos információkat ő sem mondott, írja a NOL. Pavlik kiemelte ugyanakkor, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére az egyetem pénzügyi helyzete stabil, és a tárgyalásokra (amennyiben lesznek ilyenek) gazdaságossági számításokkal készülnek.

A Népszabadság arról számolt be, hogy a BME üres épülete, mely a Tájépítészeti Kar új épülete is lehet, igen rossz állapotban van, annyira, hogy évek óta hiába próbálják eladni. És bár a Corvinus Budai Campusa is felújításra szorul, ennek milliárdos költségei nem sokkal múlják felül az esetleges költözés költségeit: részben azért, mert a Villányi úton működik az BCE élelmiszerbiztonsági laboratóriuma is.

Kép: hvg.hu via Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]