Az EMMI mindössze három órás ultimátumot adott

Az új felsőoktatási stratégia ellen tiltakozó hallgatók és diákok hat hónap haladékot és nemzetközi szakértők bevonását kérték – a felajánlott három óra helyett…

Az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatói és tanárai visszautasították az Emberi Erőforrások Minisztériumának ultimátumát, mely alapján mindössze három órát kaptak az egyetemek arra, hogy megújítsák a hazai nemzetközi tanulmányok oktatását.

Majtényi Balázs, a TáTK Nemzetközi Tanulmányok szakának oktatója, egyetemi docens elmondta, hogy számos nemzetközi szakértővel és szervezettel felvették a kapcsolatot, több helyről azonnal pozitív választ kaptak.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár kedden bejelentette, hogy az előzetes tervezet ellenére mégis megmaradnak a nemzetközi tanulmányok szakok, viszont egy televíziós interjúban úgy nyilatkozott, hogy azokat át kell alakítani. Erre az átalakításra kaptak három órát az érintett egyetemek.

Kép: hirek.ma

Forrás: eduline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]