Elfogadta a Szenátus az Egyetemen működő hallgatói önkormányzatok új alapszabályait

Március 9-én, rendkívüli szenátusi ülésen egyhangúlag fogadták el az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) és a kari HÖK-ök alapszabályait.

Mint Zaránd Péter, az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke elmondta, „a rendkívüli szenátusi ülés összehívására azért volt szükség, mivel a tavaszi hallgatói érdekképviseleti választások kiírása már az új alapszabályokban rögzített választási reform szerint zajlik. Az ülésen egyetlen napirendi pontot tárgyalt a testület, így a HÖK előterjesztése kiemelt szerepet kapott, hiszen az Egyetem számára is fontos és elvárt volt a hallgatói érdekképviselet hiteles szabályzati, következésképp működési megújulása.”

Az alapszabályok életbelépésével minden karon megkezdődhet a választások kiírásának időszaka, majd a következő hetekben a jelöltállítás és maga a választás, ami idén először a Neptunon keresztül, elektronikus formában fog megvalósulni.

(Az új alapszabályokat elfogadó EHÖK Küldöttgyűlésről itt és itt írtunk részletesen)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]