Miért lesz valaki terrorista?

Kedd este tömött előadó fogadta az ELTE Vitaklub meghívott szakértőit a legutóbbi Közéleti Vitaesten.

Az Európa és a terror vitasorozat 2. részét tartotta meg az ELTE Vitaklub, amelynek a fő témája az volt, hogyan lesz valakiből terrorista. Egy héttel ezelőtt a vitasorozat első részében a szólásszabadság meghúzandó határairól „A Ház Charlie” tételmondat mellett és ellen érveltek, a keddi folytatáson pedig a tételmondat úgy szólt: „A Ház szerint nem a vallási és társadalmi közeg a terrorcselekmények kiváltó oka.” A támogató oldalon M. Soós Tamás orientalista és Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő érvelt, az ellenző oldalon pedig Ruff Tibor filozófus és Kis-Benedek József ezredes biztonságpolitikai szakértő foglalt helyett.

Az eseményre olyan sokan regisztráltak, hogy a vitát végül az így is szűkösnek bizonyult 500 fős VII. előadóba tették át az Aula Magnából, hogy minél többen meghallgathassák.

10980722_1666033043624182_7861235442368674066_nAz első beszédet M. Soós Tamás tartotta meg, aki az est apropójára okot adó Charlie Hebdo lapot provokációnak tekinti nemcsak az iszlám szemszögéből, hiszen valamennyi vallást ugyanolyan primitívséggel kezelt. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindaz, amit a média közvetít, prekoncepciókra épít, érdekcsoportokat szolgál ki, így nagyon nehéz a valóságot bárkinek is megismernie. Az est későbbi folyamán kétkedve fogadva a közönség azon kijelentését, hogy az iszlám vallásúak igenis elhatárolódtak a terrortámadástól, mígnem az ellenkező oldalon érvelő Kis-Benedek József is megerősítette állítását azzal, hogy ők is részt vettek a terrorizmus elleni tüntetésen, kiemelve, hogy a média tudatosan nem tájékoztatott erről. M. Soós a vallást egy lyukas köntöshöz hasonlította: sokat hibázik az, aki ezt mindenre rá akarja húzni. A terrorizmus valódi okát történelmi és gazdasági tényezőkben látja.

Ruff Tibor, az ellenző oldal első felszólalója a Koránból olvasott fel néhány részletet, amelyek mind az erőszakra buzdítottak a hitetlenekkel szemben. Nem vitatta, hogy létezik a mérsékelt iszlám, ugyanakkor ő elvárja ettől a döntő többségtől, hogy álljanak fel, és nyilvánosan határolódjanak el az erőszakos kisebbségtől, akik Allah nevében terrorcselekményeket követnek el, például annak kimondásával, hogy nem tekintik őket testvéreiknek.

11018610_1666032390290914_2378301637058787737_nTálas Péter a támogató oldal második beszélőjeként rávilágított, a terror végigkísérte a történelmet, ezt a jelenséget a politikai erőszak formájának tekinti. Megemlítette, nem lehet egyetlen valláshoz kötni a terrorcselekményeket, hiszen minden egyes vallás nevében követtek el ilyen tetteket. Hangsúlyozta, bár a terroristák vallási és társadalmi okokra hivatkoznak, valójában politikai okok és célok húzódnak meg tetteik mögött. A terrort alapvetően a gyengék eszközének tekinti, az iszlám hibáztatását pedig – kapcsolódva M. Soós érveléséhez – Európában az előítéletekre való „rácuppanás” okozza. A terrorral szembeni harchoz kapcsolódva megjegyezte, az ilyen csoportok felszámolásának leggyakoribb eszköze nem más, mint a politikai hatalom megadása, követeléseik teljesítése.

Kis-Benedek József, a negyedik vitázó nem vitatta, hogy a politika motiválja a terroristákat, de szerinte ideológia mentén lehet csoportosítani őket. Az utóbbi 5 évben növekvő tendenciát mutat szerinte a vallási cél, ahogy ez a ’80-’90-es években is megfigyelhető volt. A vita leszűkített medrében haladva megemlítette, a legtöbb öngyilkos merénylő is iszlám vallású. Hangsúlyozta, nem a vallást, hanem a vallást rossz célra felhasználókat kell elítélni. Szerinte a terroristák félremagyarázzák a Koránt, amikor annak „nevében harcolnak,” éppen ezért a vallási vezetőkhöz hasonlóan az oktatás szerepét hangsúlyozná.10389409_1666032503624236_6862638418810622893_n

Az elmondottakat a szakértők röviden összegezték a közönség kérdései előtt. M. Soós megjegyezte, a korábban idézett részleteket nem lehet kiragadni történelmi kontextusukból, hiszen azok az üldöztetett korban keletkeztek, illetve sokan félremagyarázzák azok tartalmát. Megjegyezte, az I. világháború és a kőolaj megnőtt szerepe óta létezik a konfliktus a Nyugat politikai játszmáira visszavezethetően. Ruff erre reagálva utalt a fundamentalisták, azaz az eredeti vallási szöveghez visszatérők elvakultságának veszélyére. Tálas érvelésére kijelentette, elfogadja a politikai okok szerepét, de szerinte az iszlám világban nem válik el egymástól a politika és a vallás, mint ahogy a szekularizált Európában megtörtént, ezért nem is értik az európaiak a probléma gyökerét.

A közönség kifogyhatatlan kérdéseit megválaszolva sok fontos kiegészítést és megerősítést tettek a szakértők. Tálas elismerte, hogy sokszor vallási és társadalmi problémákra hivatkoznak a terroristák, de megismételte, nem ez motiválja őket. A támogató oldal nem ismerte el azt sem, hogy az iszlám lényegéből fakadna a terrorizmus, mire Ruff megemlítve a fundamentalizmust azzal érvelt, nem mindegy, hogy a vallási terrorizmus magából az alapszövegből, vagy annak egy interpretációjából származtatható.

Sokan elvárták volna M. Soóstól, hogy magyarázza meg a Korán kérdéses részeit, de a kérdéseket a rendelkezésre álló idő rövidségére tekintettel annyiban foglalta össze, hogy a Korán helytelen értelmezése vezethet gyilkossághoz, de Allah kegyelmes isten.

11001838_1666032846957535_2332905822633346083_nRuff Tibor kifejtette egy korábbi kijelentését, ő maga a vallási vezetőktől, hittudósok teologikus nyilatkozataitól várná el a terrorizmus elítélését, ennek megtörténtéig inkább passzív, mintsem mérsékelt iszlámról beszélne. Azonban az elhatárolódás a vezetők részéről megtörténik, replikált M. Soós, csakhogy Európában szeretik „fekete péternek” beállítani az iszlámot.

Tálas, összegezve a tanulságokat elmondta, nem híve a nézetek kriminalizálásának, ezt alátámasztva tette fel a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a több mint egy milliárd iszlám hívőből csupán néhány száz érti félre a tanításokat.

Nem maradhatott el a már megszokott titkos közönségszavazás sem. A megjelentekhez képest igen kevesen adták le voksukat. 209-en szavaztak a vita előtt és után is nemmel, 33-an pedig fordítva. A támogató oldalnak 9 főt sikerült meggyőznie a hallgatóságból, az ellenző oldal pedig 19 szavazatot szerzett meg.11025155_1666032096957610_859858816013409595_nFotók: Horváth Viktor

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]