Béremelésre számíthatnak az egyetemi oktatók!

Átalakítanák az egyetemi, főiskolai oktatók fizetési sávjait, így a docensek, az adjunktusok és a tanársegédek már 2016-ban bruttó 65-90 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével (FDSZ) tárgyalt a felsőoktatási oktatók és az oktatást segítő dolgozók bérrendezéséről.

Már 2016-ban béremelés várható, melyet a fizetési sávok változtatásával valósítanak meg. Jelenleg az egyetemi tanári alapilletmény bruttó 437 300 forint, amelynek az egyetemi docensek a 70 százalékát, az adjunktusok 50, a tanársegédek pedig 40 százalékát vihetik haza. Az FDSZ ehelyett 85-70-60 százalékos sávokat állapítana meg, így a jelenlegi alappal számolva az egyetemi docensek első fizetési fokozatban 306 ezer helyett 371 ezer forintot keresnének, az adjunktusok kezdő fizetése pedig 218 ezerről 306 ezerre emelkedne. A béremelésnek azonban feltétele a teljesítményértékelési rendszer bevezetése.

A szakszervezeti javaslatok szerint meg kell különböztetni a főiskolai és egyetemi oktatókkal szembeni elvárásokat. Így egyetemi oktató csak az lehet, aki hallgatóként aktív tudományos tevékenységet végzett, és legalább egy szemesztert külföldön töltött, mérnöki és műszaki területeken pedig csak az lehetne egyetemi adjunktus vagy magasabb beosztású oktató, aki legalább fél évet eltöltött az iparban.

Kép: www.sunshinefm.hu

Forrás: eduline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]